-
Szenior karácsony
Székesfehérvár önkormányzata minden év decemberében színes, szórakoztató előadással ajándékozza meg az idősebb generáció képviselőit. 2025-ben Horváth Orsolya hegedűs előadóművész, valamint Nyári Károly, Nyári Alíz és Nyári Edit érkezik a szenior közönség elé december 10-én, szerdán 14 órakor az Alba Regia Sportcsarnokban.
2025.12.05. -
Gitárok szemnek és léleknek
Ha valaki nem ért a gitárokhoz, de értékeli a szépet, annak mindenképpen érdemes egyszer egy Soma-féle gitárt a kezébe fogni. Annak pedig, aki ráadásul még ért is ezekhez a gyönyörű hangszerekhez, nem csak ajánlott, hanem egyenesen kötelező is Somogyi József remekműveivel megismerkedni. Ő készítette el a Fezen-gitárt is, amelyre egy fogyatékossággal élő fiatalokat segítő felajánlás keretében december 7-ig lehet licitálni.
2025.12.05. -
Rendhagyó irodalmi est a Nex Stop-ban
A Líra könyvesbolt rendhagyó irodalmi estre várja az érdeklődőket December 7-én és 14-én 16 órától a Next Stop üzletközpontban. Ha úgy érzi, hogy örömmel megosztaná a legkedvesebb versét, ami Adventtel, Karácsonnyal, Krisztus születésével kapcsolatos, felolvashatja azokat.
2025.12.05. -
Mikulás táncház
December 6-án, szombaton 17 órától kézműves foglalkozással, népi gyermekjátszóval, mikulásváróval, tánctanítással és táncos mulatsággal várja a kicsiket és nagyokat a Malom utcai Táncház.
2025.12.05.
Maroshegyen kezdődnek a városrészi szűrőnapok március 2-án szombaton
Március 2-án, szombaton 9.00 és 13.00 óra között várják a Maroshegyi Egészségnap érdeklődőit a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár épületében.
Az Önkormányzat és az Egészségfejlesztési Iroda szervezésében ezúttal is számos ingyenes szűrésen vehetnek részt a városrész lakói. A szervezők ezúttal EKG-ra, kardiológiai vizsgálatra, általános állapotfelmérésre, boka-kar index meghatározásra, valamint dietetikai tanácsadásra és csontsűrűség-mérésre várják a jelentkezőket. A szűrővizsgálatokon való részvétel ingyenes, ugyanakkor bejelentkezéshez kötött, amit február 26-án, hétfőn 8.00 és 16.00 óra között a +36/70-455-9930 telefonszámon tehetnek meg.
A régi maroshegyiek megszokhatták, hogy minden évben egy szombati napon, a reggeli óráktól kora délutánig ingyenesen, különböző szűrővizsgálatokon vehetnek részt – fogalmazott Brájer Éva, a városrész önkormányzati képviselője az esemény sajtótájékoztatóján. A képviselő elsősorban a Maroshegyre újonnan beköltözők figyelmét szeretné felhívni a szűrésekre. Mint elmondta, nagyon sok fiatal, gyermekes család költözött a városrészbe, akiknek jó lehetőség lehet ezt a szűrőnap. Kiemelte, hogy a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárba nem csak a szűrőnapon, hanem máskor is érdemes ellátogatni, hiszen izgalmas és változatos programokkal várják a családokat hétről hétre.
Dr. Keresztury Lászlóné, a Székesfehérvári Egészségfejlesztési Iroda szakmai vezetője arról beszélt, hogy szeretnék, ha a fiatal korosztály is nagyobb számban képviseltetné magát a szűrőnapon. Remélik, hogy olyanok is jelentkeznek majd az ingyenes vizsgálatokra, akik tünetmentesek, valóban csak érdeklődni szeretnének egészségügyi állapotukról. A szakmai vezető hangsúlyozta: a vizsgálatok jelentős része bejelentkezéshez kötött, amit érdemes is február 26-án, hétfőn minél hamarabb megtenni. A jelentkezőktől türelmet kért, ugyanakkor megerősítette: aki szeretne, be fog tudni jutni a mérésekre.
A rendezvény védnökei Brájer Éva önkormányzati képviselő és Östör Annamária egészségügyi, sport- és társadalmi fenntarthatósági tanácsnok.
