-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Marcsi a szomszédból - gasztroangyal érkezett a Viktória Rehabilitációs Központba
Borbás Marcsi, Magyarország legnépszerűbb gasztronómiai műsorának angyala volt a Viktória Rehabilitációs Központ portrébeszélgetés-sorozatának szerdai vendége. Viktóriás receptjei, gondolatai arról győztek meg bennünket, hogy igenis léteznek szárny nélküli angyalok, konyhatündérek, s ha mégsem, az se baj, itt van nekünk a bűbájos Marcsi a szomszédból!
2016.02.11. 08:00 |
Borbás Marcsi, Magyarország legnépszerűbb gasztronómiai műsorának angyala volt a Viktória Rehabilitációs Központ portrébeszélgetés-sorozatának szerdai vendége. Viktóriás receptjei, gondolatai arról győztek meg bennünket, hogy igenis léteznek szárny nélküli angyalok, konyhatündérek, s ha mégsem, az se baj, itt van nekünk a bűbájos Marcsi a szomszédból!

Az országjáró gasztroangyal, aki idestova két évtizede kóstolt bele először a televízió világába, eljött hozzánk. Az a Borbás Marcsi, aki élt a sors adta lehetőséggel, és olyan értéket hozott létre, amely nemcsak a magyar gasztronómia aranykorának emlékeit, értékeit, étkeit gyűjti csokorba, de újragondolja a közismertet is. Õ bevallottan nem Gordon Ramsey, még csak nem is Jamie Oliver, nem akar úgy sütni, mint Buddy. Megmaradt egyfajta összekötő kapocsnak Krúdy világa és közöttünk. Egyszerre nagymamánk és mi magunk. Teszi mindezt végtelenül egyszerűen, mindenfajta kimódolt, művi allűröktől mentesen, olyan minőségben, hogy mosolya soha nem kényszeredett vagy kínosan semmitmondó. Gasztroangyal mivolta természetes, szakmai alázata pedig arra ösztökél minden botcsinálta gasztromániás követőt, hogy elkezdjen végre merészen visszatérni önmagához.

„Nagyon jó irányba megy a csúcsgasztronómia is. A fülétől a farkáig – ez volt a jelszó 2015-ben. Õk is rájöttek arra, hogy nemcsak a bélszín, nemcsak a borjúfarok, nemcsak a flancos alapanyagok a menők, hanem egységben kell gondolkodni. Én a házi konyhát képviselem! A csúcsgasztronómia is nagyot fordult, ma már a tájjellegű ételek kerülnek előtérbe. Ma Magyarországon nagyon sok fiatal, tehetséges séf van. Hosszú évekig nagyon idegesített az, hogy nekik csak a messziről jött étel volt a menő. Ma már ők is a magyar konyhát favorizálják. Jó érzés azt mondani, hogy nekem volt igazam, hogy ne távol-keleti, ne francia konyhát csináljunk, hanem tartsuk meg az ételeinket! Jókainak volt egy harminckét ételből álló listája, amiket féltett, hogy el fognak veszni, pedig ezek a magyar gasztronómia gyöngyszemei. Én is azért küzdök, hogy az a csaknem kétezer recept, amit az idők során összegyűjtöttem, megmaradjon a jövőnek.” - mondta el Borbás Marcsi fehérvári látogatásán.