-
Szenior karácsony
Székesfehérvár önkormányzata minden év decemberében színes, szórakoztató előadással ajándékozza meg az idősebb generáció képviselőit. 2025-ben Horváth Orsolya hegedűs előadóművész, valamint Nyári Károly, Nyári Alíz és Nyári Edit érkezik a szenior közönség elé december 10-én, szerdán 14 órakor az Alba Regia Sportcsarnokban.
2025.12.05. -
Gitárok szemnek és léleknek
Ha valaki nem ért a gitárokhoz, de értékeli a szépet, annak mindenképpen érdemes egyszer egy Soma-féle gitárt a kezébe fogni. Annak pedig, aki ráadásul még ért is ezekhez a gyönyörű hangszerekhez, nem csak ajánlott, hanem egyenesen kötelező is Somogyi József remekműveivel megismerkedni. Ő készítette el a Fezen-gitárt is, amelyre egy fogyatékossággal élő fiatalokat segítő felajánlás keretében december 7-ig lehet licitálni.
2025.12.05. -
Rendhagyó irodalmi est a Nex Stop-ban
A Líra könyvesbolt rendhagyó irodalmi estre várja az érdeklődőket December 7-én és 14-én 16 órától a Next Stop üzletközpontban. Ha úgy érzi, hogy örömmel megosztaná a legkedvesebb versét, ami Adventtel, Karácsonnyal, Krisztus születésével kapcsolatos, felolvashatja azokat.
2025.12.05. -
Mikulás táncház
December 6-án, szombaton 17 órától kézműves foglalkozással, népi gyermekjátszóval, mikulásváróval, tánctanítással és táncos mulatsággal várja a kicsiket és nagyokat a Malom utcai Táncház.
2025.12.05.
Maratoni távon megvalósult álom az ÖKK Podcastban
Egy igaz történet a szoftver-szállítási igazgató, a helyi járatos autóbusz-vezető és a gipszkarton szerelő megvalósult álmáról. Egy álom, amelyet terveztek, amelyért futni kellett egészen Amerikáig. Az ÖKK Podcast legfrissebb epizódjának vendégei, a székesfehérvári Heim Attila, Dombóvári Csaba és Kotsis Tibor május elején teljesítették az Orange County Maratont Kaliforniában.
2024.06.15. 11:08 |
Öt éve dédelgetett terve volt a három fehérvári barátnak, hogy lefutnak egy Maratont az USA nyugati partján, de nem ez volt az első közös utazásuk és futásuk.
Történetük húsz évvel ezelőtt indult el, amikor „összefutottak” egy félmaratonon, majd egyre több hazai versenyre neveztek.
Évek múltán új célt tűztek ki maguk elé: minden évben kiválasztanak egy külföldi Maratont, amelyen elindulnak. Lábaikban többezer kilométerrel, az Európa számos országában és Kanadában szerzett élményeikkel álltak neki az álom megvalósításának, hogy a nyugati parton, a napsütésben, az óceán partján teljesítsék a 42 km-es távot. Figyelem! Élménybeszámolójuk futásra ösztönözhet!
