Megújuló energia Fehérváron - már működik a Videoton Holding Naperőmű

Közel 200 millió forintos beruházással hozta létre napelemparkját a Videoton Holding. Az naperőmű éves szinten várhatóan 650 – 700 MWh villamosenergiát biztosít, ami 225-245 tonna/év CO2 kibocsátás megtakarításnak felel meg. Ez egyenértékű egy 41 hektáros tölgyerdő CO2 elnyelésével.
2019.08.06. 16:31 |
Megújuló energia Fehérváron - már működik a Videoton Holding Naperőmű

Sinkó Ottó, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy jelentős energia felhasználóként régóta tanulmányozzák a napenergia hasznosítását.

A vezérigazgató szólt arról is, hogy a napelem parkok jelentős területet igényelnek, a cég pedig a jövőbeni esetleges bővülések reményében bizonyos szabad területeket tartalékolt. "A munkaerőpiac kimerülése ezeket a terület tartalékolásokat jórészt okafogyottá tette, így összességben kézenfekvő, hogy ezeket napelem park formájában is hasznosítsuk." - fogalmazott Sinkó Ottó, aki elmondta, hogy első lépésként egy kisebb pilot projektet indítottak el, hogy ezen keresztül ismerjék meg a napelem park működési környezetét. Így épült meg a jelenlegi 500 kW-os napelempark, a Videoton Székesfehérvári Ipari Park egy eddig kihasználatlan, 1,5 hektáros területét igénybe véve.

A VT-Naperőmű építése ez év nyarán készült el, a próbaüzem 2019. június 17-én indult, mostanra pedig már az üzemszerű termelés folyik. A termelt villamos áramot az E.ON hálózatán keresztül a MAVIR veszi át.

Harcsa-Pintér Sándor, a kivitelező 3 COMM Line Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a napelempark kialakítása során nagy hangsúlyt fektettek az üzembiztonságra, a megbízhatóságra, a megfelelő minőségű alkatrészek beépítésére és a várható hosszú élettartamra is. Az 1986 db SHARP napelem, 546 kWp beépített teljesítménnyel bír és éves szinten várhatóan 650 – 700 MWh villamosenergiát fog biztosít, ami 225-245 tonna/év CO2 kibocsátás megtakarításnak felel meg. Ebből a szempontból ez egyenértékű egy 41 hektáros tölgyerdő CO2 elnyelésével.

Székesfehérvár polgármestere szerint a napelempark létrehozása társadalmi felelősségvállalást is mutat a Videoton Holding részéről.

Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, hogy nemcsak a Videoton, hanem a város egész közösséges számára hasznos tapasztalatokkal szolgálhat majd a projekt. A polgármester hozzátette, hogy a Videoton fontos szereplője a város életének nem csak munkáltatóként és az egyik legnagyobb adófizetőként, hanem abban a tekintetben is, hogy technológiai újdonságokat hoz Székesfehérvárra, vállalva ennek kockázatait és finanszírozását. 

A VT-Naperőmű projekt teljes költsége közel 200 millió Ft, amelyet a Videoton saját forrásából finanszíroz.

A projekt magában foglalja a napelem parkot, annak elektromos és fizikai védelmét, valamint az E.ON-nál szükséges alállomás átalakítások költségét is. Az energetikai beruházás számításaink szerint, a jelenlegi szabályzórendszer figyelembe vételével, a METÁR támogatást is beleértve várhatóan kb. 11 éven belül térül meg. Ez az ipari befektetések viszonylatában kifejezetten hosszú megtérülésnek számít.

Amennyiben a tapasztalatok a várakozásoknak megfelelőek lesznek, további napelem park bővítéseket is tervezik. 

Gazdaság

  1. Fejlesztések a Fehér Alu Kft-né

    A székesfehérvári Fehér Alu Kft. a Demján Sándor 1+1 Program keretében 126 millió forint támogatást nyert el, amelynek segítségével Összesen 312 millió forint értékű technológiai fejlesztést valósít meg. A beruházás célja a gyártási kapacitás növelése, a hatékonyság javítása, valamint a vállalat technológiai hátterének további modernizálása.

    2026.03.17.
  2. Gépipari szakmai roadshow

    A Magyar Gépipari és Energetikai Országos Szövetség és a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara közös szervezésében valósult meg az-az országos roadshow, amely a gépipari, energetikai és védelmi ipari vállalatok számára kíván átfogó képet adni az iparág előtt álló innovációs lehetőségekről, a kutatás-fejlesztési irányokról, a beszállítói piacra jutás feltételeiről, valamint a hazai és nemzetközi értékesítési lehetőségekről.

    2026.03.13.
  3. 12 szakmai díj és új szemlélet - az „emberséges intelligenciában” hisz a fehérvári csapat

    Az idei évben hat Marketing Gyémánt díjat nyert a Vonnák Péter vezette vállalkozás, amellyel a cég már összesen tizenkét szakmai elismerésnél tart. A díjakkal nemcsak kreatív marketingmegoldásokat, hanem több mesterséges intelligenciára épülő projektet is elismertek, ami jól mutatja, hogy a technológiai innováció egyre hangsúlyosabb szerepet kap a hazai marketing- és üzleti gondolkodásban.

    2026.03.11.
  4. Ingyenes markeiting előadás vállalkozóknak

    A marketing és a vállalkozásfejlesztés gyakorlati kérdéseiről lesz szó a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány által szervezett szakmai délelőttön. A március 12-i rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

    2026.03.04.