Már májusban megkezdődhet a 62-es elkerülő építése

A 62-es főút M8-as autópálya (új Duna-híd) és Székesfehérvár közötti szakaszán, a Perkáta községet elkerülő kétszer egy sávos út 2012 elejére készül el. Sok ráfutásos baleset történik a 62-es főút Székesfehérvár alatti szakaszán, ezért döntöttek úgy, hogy vasúti felüljáró is épül a városhatárban Seregélyes felé.
2010.01.08. 08:08 |
A 62-es főút M8-as autópálya (új Duna-híd) és Székesfehérvár közötti szakaszán, a Perkáta községet elkerülő kétszer egy sávos út 2012 elejére készül el. Sok ráfutásos baleset történik a 62-es főút Székesfehérvár alatti szakaszán, ezért döntöttek úgy, hogy vasúti felüljáró is épül a városhatárban Seregélyes felé.
 
A kivitelezési pályázatot már kiírta a Nemzeti Infrastrukturális Fejlesztő Zrt., az eredményhirdetésre várhatóan március 8-án, a pályázat nyertesével a szerződéskötésre pedig a tervek szerint március 17-én kerül sor. Az út építése várhatóan május-júniusban kezdődik meg. Az elkerülő úton egy hidat, továbbá egy balra kanyarodó sávos és egy körforgalmú csomópontot is kiépítenek, védfasort, valamint hófogó véderdőt is telepítenek. Az útszakaszon 90 kilométeres sebességgel haladhatnak majd a járművek. Az elkerülő út építését régóta szorgalmazzák a Fejér megyei település lakói, a községet átszelő út forgalma ugyanis igen nagy, s jelentős a balesetveszély is.

Gazdaság

  1. Franciaországban terjeszkednek

    A Franciaországban megvalósított sikeres projektekre építve a fehérvári Continest elindította első franciaországi képviseletét. A partnerség a helyi jelenlétből eredő logisztikai és költségelőnyökre építve még kedvezőbb feltételekkel teszi elérhetővé a Continest innovatív megoldásait a francia piac környezettudatos, modern rendezvényeket és sporteseményeket szervező szereplői számára.

    2026.08.17.
  2. A fehérvári Ikarus szállítja Szkopje új elektromos buszflottáját

    Az Ikarus sikeresen lezárta történetének legnagyobb elektromos buszbeszerzését. A közbeszerzési eljárás lezárultát és a szerződés jogilag kötelező érvényűvé válását követően 150 elektromos buszt és 75 töltőállomást szállítanak Észak-Macedónia fővárosába és az ország számos városába.

    2026.08.12.
  3. Megérkeztek a midibuszok

    Szerdán megérkeztek Magyarországra a Goldi Mobility Kft. által Székesfehérvár részére szállítandó Zonson GTZ6859BEVBF elektromos midibuszok - írja a Magyarbusz Info. A 8,5 méter hosszú járműveket nettó 126,23 millió forintos darabonkénti vételáron szerzi be Székesfehérvár.

    2026.08.06.
  4. Befizette Székesfehérvár a szolidaritási hozzájárulás aktuális részletét

    Átutalta a szolidaritási hozzájárulás idei harmadik részét Székesfehérvár. Amint a polgármester Facebook bejegyzésből kiderül, idén még 3,6 milliárd forintot kell befizetnie a városnak.

    2026.07.23.