November 16-ig lehet még jelentkezni a Szóval győzni bajnokságra

A Prosperis Alba Kutatóközpont Nonprofit Kft. megbízásából a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális központ hirdette meg a Szóval győzni kommunikációs bajnokságot. A versenyre a kommunikáció iránt érdeklődő, a megye valamely középfokú oktatási intézményében tanuló, 10–13. évfolyamos diákok jelentkezhetnek a fehervariprogram.hu oldalon található regisztrációs lap kitöltésével. A határidő: november 16., péntek éjfél.
2021.11.13. 09:14 |
November 16-ig lehet még  jelentkezni a Szóval győzni bajnokságra

Két éve, 2019-ben rendezték meg először a Szóval győzni kommunikációs bajnokságot. A verseny ötletgazda-alapítója Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, aki 2018-ban, egy szólásszabadságot érintő győztes jogvita után határozta el, hogy a számára kártérítésként megítélt összeget egy kommunikációs verseny alapítására ajánlja fel. A verseny tehát nemcsak szakmai készségeket hivatott fejleszteni és megméretni, hanem a demokráciát életben tartó szólásszabadság gyakorlati ünnepe is.

A Szóval győzni túlmutat egy verseny keretein: a döntőre való felkészülés során a résztvevők új ismereteket szerezhetnek, új képességekkel gazdagodhatnak, amelyek a pályaválasztás és az egyetem, vagy a munkavállalás során felmerülő kihívásokban is segítik a fiatalokat. A bajnokságot követően pedig a döntő minden szereplője részt vehet a Prosperis Alba tréningjein és rendezvényein, amelyeket ingyenesen, kizárólag az ő számukra rendeznek – a verseny ezzel további fejlődési lehetőséget és egy jó közösséget is biztosít a jelentkezők számára. A Szóval győzni sikerét jelzi, hogy a második alkalommal több mint hatvanan jelentkeztek a megmérettetésre, sok diák az „elsők” pozitív tapasztalatai nyomán döntött a jelentkezés mellett. Az eddigi versenyeken a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium „tarolt”: a 2018/2019-es tanévben az akkor tizenegyedikes Szipola Antal, a 2019/2020-as tanévben pedig a végzős Balla Dávid vehette át a győztesnek járó díjakat.

A versenyre, ahogy ez előző években is, Fejér megye középfokú oktatási intézményeinek 10–13. évfolyamos tanulóinak jelentkezését várják a szervezők. Fontos tudni, hogy a bajnokság korábbi döntősei nem adhatják be újra jelentkezésüket, a döntőbe nem jutott versenyzők azonban ismét nevezhetnek. A határidő: november 12., péntek éjfél. Az online jelentkezési lapot a www.fehervariprogram.hu/szovalgyozni oldalon találják az érdeklődők. A beküldött jelentkezésre két munkanapon belül visszaigazolást küld az SZKKK. Amennyiben a visszaigazolás nem érkezik meg, ezt írásban jelezni kell a szervezőnek a szovalgyozni@fehervariprogram.hu e-mail címen.

A verseny válogatóját november 19-én, pénteken tartják a Hiemer Rendezvényközpontban, ahol – egy előre ismertetett sorrend alapján – a jelentkezőkkel külön-külön beszélgetnek az SZKKK által felkért szakemberek: ők választják ki azt a 12–15 versenyzőt, aki továbbjuthat a döntőbe.

Az eddigi versenyeken megszokott rend szerint a kiválasztottak november–február folyamán a mentornapokon készülnek fel a fináléra. A profi mentorok – Azurák Csaba riporter, műsorvezető, Sohonyai Edit író, Kozáry Ferenc színművész, Töll Konrád, a fehérvári önkormányzat kommunikációs munkatársa – mellett ebben a versenyben a korábbi döntős fiatalok is foglalkoznak majd a bajnokjelöltekkel: megosztják velük tapasztalataikat, de feladatokkal is készülnek.

A 2022. február 15-i döntőben – amelyet a Városháza dísztermében rendeznek meg – a versenyzők feladata lesz egy minimum két, maximum három perces szónoki beszéd megírása és megtartása, melynek témája: Mit várok a jövőtől?; helyt kell állniuk egy négyperces interjúban, amelyben Azurák Csaba kérdezi majd a őket. A harmadik feladat változott az előzőekhez képest: a döntősöknek külső segítség nélkül egy rövid videót kell forgatniuk „Számomra Fehérvár:” témában a döntő előtt – a filmet a döntő során levetítik a zsűri és a közönség számára. A döntőben egy meglepetés improvizációs feladatra is kell számítaniuk a fiataloknak, amelynek részletei azonban csak a helyszínen fognak kiderülni.

A versenyzőket négy szakember értékeli a fináléban: Bukosza Zita, az M5 szerkesztő-riportere, Hagymásy András, a Fehérvár Médiacentrum ügyvezető igazgatója, Stettler Zsuzsanna, a polgármesteri hivatal kommunikációs főosztályának vezetője és Vakler Lajos, a Fehérvár Televízió szerkesztő-riportere ül majd a zsűriben. A döntő moderátora Azurák Csaba lesz.

A legjobbak értékes jutalmakat nyernek: az első helyezett, azaz a 2021/2022-es tanév kommunikációs bajnoka egy Go-Pro kamerával lesz gazdagabb, 100 ezer forint készpénz jutalomban részesül dr. Cser-Palkovics András felajánlásából és egy napra maga lehet Székesfehérvár diák polgármestere, döntős társai pedig a segítő stábját alkotják majd – emellett átveheti a bajnoknak járó trófeát is. A második helyezett egy okosórát, a harmadik pedig egy bluetooth hangszórót kap teljesítményéért. Valamennyi döntős ajándékcsomagot és oklevelet vehet át, és a döntőt követően minden ott szereplő versenyző lehetőséget kap a Prosperis Alba ingyenes tréningjein és rendezvényein való részvételre.

Fehérvári színes

  1. Szenior karácsony

    Székesfehérvár önkormányzata minden év decemberében színes, szórakoztató előadással ajándékozza meg az idősebb generáció képviselőit. 2025-ben Horváth Orsolya hegedűs előadóművész, valamint Nyári Károly, Nyári Alíz és Nyári Edit érkezik a szenior közönség elé december 10-én, szerdán 14 órakor az Alba Regia Sportcsarnokban.

    2025.12.04.
  2. Szeretet Karácsony 2025.

    Az elmúlt három évhez hasonlóan Székesfehérvár Önkormányzata idén is meghirdette karácsonyváró adománygyűjtő akcióját, amelyben nyolc szociális szervezet vesz részt az adventi időszakban. A Szeretet Karácsony keretében december 22-ig fogadják a tartós élelmiszereket az Alba Bástya Központban és a Városház téri Adventi Faházban.

    2025.12.04.
  3. Családi mesedélelőtt Sóstón

    Folytatódnak a családi mesedélelőttök a Sóstó Látogatóközpontban. December 6-án, szombaton 10.00 órakor a közeledő karácsony jegyében telik a mintegy kétórás program. A belépéshez regisztráció szükséges.

    2025.12.04.
  4. Karácsonyi csodák Székesfehérváron

    Az ünnepi fénybe öltözött székesfehérvári belvárost képeskönyvbe illő művészeti installációk és fényjátékok színesítik, minden a közös ünnepvárásra hívogat. Kézműves ajándékkészítő műhelyek, karácsonyváró családi programok, meghitt elcsendesülés jótékonysági vásárral és míves kézműves portékákkal, ünnepi koncertek, színházi és balettszínházi előadások.

    2025.12.04.