-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Már csak egy győzelemre a bajnoki címtől az Alba Volán-FeVita
Két lépéssel előrébb, s még ugyanennyi hiányzik az üdvösséghez. Morfondírozhatott a kék-fehér színekbe öltözött Volán-szurkoló a dunaújvárosi jégcsarnokban, ahol a Borsodi Jégkorong Liga döntőjének sorozatában harmadszor korcsolyázott jégre egymással szemben a címvédő Alba Volán-FVeVita és a DAB-Extra.hu együttesei. A fehérvári összecsapásokon a hazai fölény érvényesült, az első meccsen 5-1-re nyert a Volán, majd a második találkozón már megszenvedtek Jan Jasko legényei, csak 1-0-ra nyertek, s a szoros eredmény jelezte, nehéz menetek jönnek Újvárosban. Dunaújvárosi Acélbikák-Extra.hu - Alba Volán-FeVita 0-2 (0-1, 0-0, 0-1)
2007.03.10. 17:54 |
Két lépéssel előrébb, s még ugyanennyi hiányzik az üdvösséghez. Morfondírozhatott a kék-fehér színekbe öltözött Volán-szurkoló a dunaújvárosi jégcsarnokban, ahol a Borsodi Jégkorong Liga döntőjének sorozatában harmadszor korcsolyázott jégre egymással szemben a címvédő Alba Volán-FVeVita és a DAB-Extra.hu együttesei. A fehérvári összecsapásokon a hazai fölény érvényesült, az első meccsen 5-1-re nyert a Volán, majd a második találkozón már megszenvedtek Jan Jasko legényei, csak 1-0-ra nyertek, s a szoros eredmény jelezte, nehéz menetek jönnek Újvárosban.
Az elszántságot azonban mindkét císapat játékán érezni lehetett a találkozó nyitányán. Eleinte a fehérváriak tartották nyomás alatt a hazaiak kapuját, a negyedik percben Poznik háromszor is megtornásztatta Ferjo kapust, majd Palovcik is csatlakozott honfitársához – tehették mindezt emberelőnyben. A kilencedik minutumban a DAB került emberfórba, de Azari lövésénél Budai a helyén volt. A túloldalon Poznik és Ocskay lövésénél is akadt dolga az újvárosi portásnak, majd főhetett a hazaiak feje, mert Árkovics játékvezető magasbottal való játékért Vargyast büntette, s az emberelőnyt a 16. percben Milos Palovcik használta ki, aki remek mozdulattal lőtte ki a rövid felső sarkot, pedig Ferjo csupán néhány centit hagyott a válla és a kapuvas között, 0-1.
A harmad hátralevő perceiben a DAB elszántan rohamozott az egyenlítés érdekében, de Kiss, Azari és Szilassy korongját is fogta Budai Krisztián.
A második játékrész újvárosi emberfórral indult, majd nem sokkal késöb kettős előnyben játszhattak a piros-fehérek, de képtelenek voltak betalálni. Borsos egyszer a kapu mellé lőtt, rögtön utána pedig Budai hatástalanította a kísérletét. A fehérváriak ebben a játékrészben egyetlen alaklommal játszottak létszámfölényben, ők sem voltak eredményesek, mint ahogy a meccs folytatásában Borsos, Szilassy és Kiss Ákos sem tudott túljárni a remeklő Budain. A játékrészt Kovács Csaba próbálkozása zárta, így hiába hokiztak nagy elánnal a felek, ebben a harmadban nem változott az eredmény.
A harmadik harmad sem hozott rosszabb játékot, mint az első kettő. A Volán veszélyeztetett az utolsó húsz perc elején, majd egy újvárosi emberfór kivédekezése után Gröschl kínálta a pakkot a ketrec mellé. A 46. percben aztán megnyugodhattak a fehérvári hívek, Simon szabadult ki a szorításból a sarokban, középre terelte a korongot, majd az elmélázó Ferjó mellett fonákkal emelte azt a kapuba, 0-2.
A találat után a hazaiak próbáltak futni az eredmény után, de az előnyét rutinosan őrző fehérváriak rendre megállították az Acélbikák rohamait. A mérkőzés végén Kovács Csaba növelhette volna a különbséget, de korongja a palánkon csattant, így a döntő harmadik összecsapásán is jobbnak bizonyult a Volán, és már csupán egyetlen győzelmet kell begyűjtenie története nyolcadik bajnoki címéhez.
Dunaújvárosi Acélbikák-Extra.hu - Alba Volán-FeVita 0-2 (0-1, 0-0, 0-1)
Dunaújváros, 2000 néző
Vezette: Árkovics (Wolf, Kovács)
DAB: Ferjo – Vargyas, Sucko, Borsos, Foltin, Magosi, Erdélyi, Lencsés, Kiss, Galanisz, Azari, Hegyi, Holló, Szilassy, Erdősi, Király, Hüffner, Pozsgai, Mestyán, Berta, Mekler. Vezetőedző: Vladimir Matejov
AVF: Budai – Ondrejcik, Tőkési, Kovács, Ocskay, Palkovics, Svasznek, Poznik, Holéczy, Palovcik 1(ee), Stastny (1), Kangyal, Borostyán, Fodor, Gröschl, Rajz, Csibi, Vaszjunyin, Majoross, Rehák, Simon 1. Vezetőedző: Jan Jasko
Kiállítások: 12 ill. 18 perc