Májusban indul a Grundfos új gyára az Alba Ipari Zónában

Május elejére elkészül, május közepén pedig megkezdődik a termelés a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. székesfehérvári gyárában. A cég még tavaly tavasszal kezdett hozzá a beruházáshoz. A Sóstó Ipari Parkban 25 ezer négyzetméter alapterületen, mintegy 6-7 milliárd forintos beruházással épülő gyárban rozsdamentes szennyvíz- és iparivíz-szivattyúkat gyártanak majd exportra, a világ minden részébe. Tájékoztatása szerint a dán cégcsoport második magyarországi gyára az idén 170 szakemberrel kezdi meg a munkát, és a tervek szerint a foglalkoztatottak létszáma 2010-ig eléri a 400 főt.
2007.04.18. 00:19 |
 Május elejére elkészül, május közepén pedig megkezdődik a termelés a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. székesfehérvári gyárában. A cég még tavaly kezdett hozzá a beruházáshoz.



A Sóstó Ipari Parkban 25 ezer négyzetméter alapterületen, mintegy 6-7 milliárd forintos beruházással épülő gyárban rozsdamentes szennyvíz- és iparivíz-szivattyúkat gyártanak majd exportra, a világ minden részébe.

Tájékoztatása szerint a dán cégcsoport második magyarországi gyára az idén 170 szakemberrel kezdi meg a munkát, és a tervek szerint a foglalkoztatottak létszáma 2010-ig eléri a 400 főt.

 Az üzemet május 2-án veszik át az építőktől, majd azt követően a gépek, termelőberendezések próbaüzeme kezdődik meg. A dán cégóriás tavaly áprilisban jelentette be, hogy Székesfehérváron építi fel második magyarországi gyártó üzemét. Október végére már állt a hatalmas üzemcsarnok szerkezete, s megtartották a dán szokások szerinti „tetőalávonási" ünnepséget is.

Gazdaság

  1. A fehérvári Ikarus szállítja Szkopje új elektromos buszflottáját

    Az Ikarus sikeresen lezárta történetének legnagyobb elektromos buszbeszerzését. A közbeszerzési eljárás lezárultát és a szerződés jogilag kötelező érvényűvé válását követően 150 elektromos buszt és 75 töltőállomást szállítanak Észak-Macedónia fővárosába és az ország számos városába.

    2026.08.12.
  2. Megérkeztek a midibuszok

    Szerdán megérkeztek Magyarországra a Goldi Mobility Kft. által Székesfehérvár részére szállítandó Zonson GTZ6859BEVBF elektromos midibuszok - írja a Magyarbusz Info. A 8,5 méter hosszú járműveket nettó 126,23 millió forintos darabonkénti vételáron szerzi be Székesfehérvár.

    2026.08.06.
  3. Befizette Székesfehérvár a szolidaritási hozzájárulás aktuális részletét

    Átutalta a szolidaritási hozzájárulás idei harmadik részét Székesfehérvár. Amint a polgármester Facebook bejegyzésből kiderül, idén még 3,6 milliárd forintot kell befizetnie a városnak.

    2026.07.23.
  4. Megnyitott a Little BEAT étterem a Városház téren

    Little BEAT néven csütörtökön megnyitott a Városház téren Székesfehérvár legújabb étterme. Az egykori Bierbauer-ház helyén 2010 óta a Pátria étterem működött egészen tavaly év végéig, amikor a lejáró bérleti szerződés miatt kötelezően pályáztatni kellett a helyiséget. A pályázatot a Fehérvár Gast Kft. nyerte, mely többek között a Beat éttermet is évek óta nagy sikerrel üzemelteti a városban.

    2026.07.23.