Nyitott műhelyek a Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület támogatottjaival

A székesfehérvári Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület 21 fővel vett részt a „Nyitott műhelyek” programban, ahová a saját családjuk nélkül nevelkedő 5-15 év közötti gyermekeket hívták.
2019.10.23. 11:29 |
Nyitott műhelyek a Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület támogatottjaival

A gyerekek nagy izgalommal figyelték a Fő utcán a jövő évi Giro d’Italia útvonalát bejáró versenykerékpárosokat is, de az igazi szenzáció az Óriáskeréken való utazás volt számukra. 

A Barátság Házában sok jó szakkörrel ismerkedhettek meg a gyerekek. Az épület alagsorában lévő Fafaragó műhelyben folyó tevékenységekbe be is kapcsolódtak a még az 5-6 évesek fiúk, de még a kisleányok is, akik – segítséggel – de saját kezűleg, működő pörgettyűt készíthettek maguknak. Az I. emeleti kreatív szobában Animációsfilm-készítő és Grafikai alkotó műhely munkájába nyertek betekintést, de belekóstolhattak a kosárfonó, bőrműves és szövő műhelyek munkájába is.
A következő program az őszi szünetben várja a saját családjuk nélkül nevelkedő gyerekeket.

Fehérvári színes

  1. Botos József a vendég

    Május 21-én, csütörtökön 17 órakor folytatódik az Aranyat érő beszélgetések sorozata az Aranybulla Könyvtárban. Botos József koreográfus, néptáncpedagógus, az Alba Regia Táncegyesület korábbi elnöke lesz a vendég, akitől többek között az ARTE közelmúltbeli történetéről és a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválról is sok érdekességet hallhatnak a résztvevők.

    2026.05.19.
  2. Több életet menthetünk!

    A Magyar Vöröskereszt véradóbusza országszerte igyekszik népszerűsíteni a véradást, hogy a helyhez kötött, de önkéntes véradásra nyitott személyekhez is eljuttassa ezt a kiemelten fontos társadalmi ügyet. Évente 100-nál több településre jut el a jármű, így több ezer önkéntes adhat vért.

    2026.05.19.
  3. 50 év a kovácstűz bűvöletében

    Életműkiállítás nyílik dr. Lőrincz Ottó kovácsmester tiszteletére május 20-án, szerdán 17.00 órakor a Köfém Művelődési Házban. A neves és szakmájában elismert csókakői alkotó tárlatát június 2-ig láthatja a közönség az intézmény nyitvatartási idejében.

    2026.05.19.
  4. Testről és lélekről

    Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője érkezik május 20-án, szerdán a Mathias Corvinus Collegium székesfehérvári képzési központjába. A népszerű szakember 17.00 órától számít az érdeklődők figyelmére a test és lélek harmóniájáról szóló előadásán. A belépés ingyenes, azonban regisztráció szükséges.

    2026.05.19.