-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Lett válogatott védőt igazolt az Alba Volán
Az Alba Volán jégkorong csapata az Erste Bank Eishockey Liga első körében mindössze egyetlen pontot szerzett, és ezzel kilenc mérkőzés után az osztrák bajnokság tabellájának utolsó helyén áll. A fehérváriak kapták a liga csapatai közül a legtöbb gólt, tehát a védelem nem működött valami fényesen. Talán éppen ennek is a következménye, hogy az Alba Volán leigazolta a 21 éves lett válogatott hátvédet, Guntis Galvins-t. Galvins a Pizma Riga csapatában kezdte pályafutását, majd a HK Riga 2000 együttesében terelgette a korongot. A 186 centiméteres védő egy idényt lehúzott a cseh Extraligában is, a Vsetin alakulatát erősítette, majd visszatért a Riga 2000-be, ahonnan aztán Fehérvárra szerződött. Guntis Galvins a 2007-es A-csoportos Világbajnokságon hat mérkőzésen egy gólt és két gólpasszt jegyzett a lett válogatott színeiben.
2007.10.16. 18:18 |
Az Alba Volán jégkorong csapata az Erste Bank Eishockey Liga első körében mindössze egyetlen pontot szerzett, és ezzel kilenc mérkőzés után az osztrák bajnokság tabellájának utolsó helyén áll. A fehérváriak kapták a liga csapatai közül a legtöbb gólt, tehát a védelem nem működött valami fényesen. Talán éppen ennek is a következménye, hogy az Alba Volán leigazolta a 21 éves lett válogatott hátvédet, Guntis Galvins-t. Galvins a Pizma Riga csapatában kezdte pályafutását, majd a HK Riga 2000 együttesében terelgette a korongot. A 186 centiméteres védő egy idényt lehúzott a cseh Extraligában is, a Vsetin alakulatát erősítette, majd visszatért a Riga 2000-be, ahonnan aztán Fehérvárra szerződött. Guntis Galvins a 2007-es A-csoportos Világbajnokságon hat mérkőzésen egy gólt és két gólpasszt jegyzett a lett válogatott színeiben. Guntis Galvins a 2007-es A-csoportos Világbajnokságon hat mérkőzésen egy gólt és két gólpasszt jegyzett a lett válogatott színeiben.