Legfeljebb 124 forintba kerülhet a roaming híváskezdeményezés az EU-n belül

Az Európai Unió rendelete szerint szombattól az európai mobil szolgáltatónak ismét csökkenteniük kellett a roamingtarifáikat. A három hazai szolgáltató ügyfeleinek esetében a rendelkezés mintegy 10 százalékkal csökkenti a roamingköltségeket. Az Unió területén barangolva így a hívásfogadás percenként legfeljebb bruttó 60,9 Ft-ba, a hívásindítás pedig legfeljebb 127,4 Ft-ba kerülhet, jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság.

2008.09.02. 07:44 |
Az Európai Unió rendelete szerint szombattól az európai mobil szolgáltatónak ismét csökkenteniük kellett roamingtarifáikat. A három hazai szolgáltató ügyfeleinek esetében a rendelkezés mintegy 10 százalékkal csökkenti a roamingköltségeket. Az Unió területén barangolva így a hívásfogadás percenként legfeljebb bruttó 60,9 Ft-ba, a hívásindítás pedig legfeljebb 127,4 Ft-ba kerülhet, jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság.

2007-ben az Európai Parlament és a Tanács három lépésben határozta meg a beszédhívásokért felszámolt roamingdíjak csökkentésének, azaz az Eurotarifa maximális díjai alakulásának menetrendjét. Tavaly nyáron, az első lépésben a roamingolás maximális nagykereskedelmi ára 0,30 euróra, a hívásfogadás legmagasabb kiskereskedelmi ára nettó 0,24 euróra, a híváskezdeményezés nettó díja pedig 0,49 euróra csökkent, ami 20-40 százalékkal csökkentette az unión belül a roamingolás költségeit.

A rendelet életbelépésével az Unió területén jelentősen csökkentek az árak, kiszámíthatóvá és áttekinthetővé váltak a külföldi mobiltelefon használat költségei., Megszűnt az a korábbi állapotot, amelyben csak l nehezen lehetett megtudni, hogy kinek, hol, mikor mennyibe kerül egy-egy hívás indítása vagy fogadása.

A korábban meghatározott menetrend szerint a szolgáltatók 2008. augusztus 30-tól a barangolás kis- és nagykereskedelmi árait tovább csökkentik. Mostantól a hívásfogadás nettó ára nem lehet magasabb 22 eurócentnél, a hívásindítás legfeljebb nettó 46 eurócentbe kerülhet percenként, a nagykereskedelmi ár pedig legfeljebb 28 eurócent lehet. Vagyis az EU országokban tartózkodva mobiltelefonunkon a hívásfogadásért az eddigi bruttó 70,80 Ft, helyett legfeljebb 60,90 Ft-ot, míg az Unió területére irányuló hívásért 144 Ft helyett 127,40 Ft-ot kell fizetni percenként. A most életbe lépő tarifákat az Európai Unió hivatalos lapjában, 2008. július 30-án közzétett referencia átváltási árfolyam (1 euró=230,76 forint) alapján kellett meghatározni. A harmadik lépcsőben, 2009. augusztus 30-tól, további 3-3 eurócenttel csökkennek majd a maximális percdíjak

Amint azt Pataki Dániel az NHH és az európai szabályozó hatóságokat tömörítő szervezet (ERG) elnöke július végi, Viviane Reding EU Biztossal közös brüsszeli sajtóértekezletén elmondta: az ERG szerint a roaming-rendelet hatályát a 2010-es lejárat után legalább újabb három évre meg kell hosszabbítani. Pataki Brüsszelben közölte, hogy az ERG szerint a szabályozást ki kell terjeszteni a beszédhívások mellett az SMS-szolgáltatásra is, mert a korábbi várakozásokkal ellentétben az európai mobilpiacon ezen a területeken nem alakult ki árverseny a szolgáltatók között.

Az ERG legfrissebb adatai szerint 2008 első negyedévében a magyar szolgáltatók ügyfeleinek uniós roaming környezetben átlagosan bruttó 87 Ft-ba (nettó 30 eurócentbe), került egy SMS küldése. Az Uniós átlag ugyanekkor 28,5 eurócent volt, az ERG álláspontja szerint az SMS küldés szabályozott kiskereskedelmi ára legfeljebb nettó 11-15 eurócent között lehetne.

A mobilinternet térnyerésével egyre fontosabb adat-roaming tarifája az ERG adatai szerint 2008 első negyedévében az Unióban átlagosan 3,6 euró/MB volt, míg a magyar szolgáltatók átlagosan nettó 5,8 eurót, azaz bruttó 1713 forintot számláztak 1MB adatért. Az ERG álláspontja szerint ennek, a még feltörekvő szolgáltatásnak az árát egyelőre nem kell szabályozni, ugyanakkor a hatóságok elvárják a szolgáltatóktól, hogy az árakat csökkentsék és tegyék átláthatóvá a számlázást.

A szolgáltatók továbbra sem számolhatnak fel külön díjat a díjszabások közötti váltásért, az eurotarifába történő átsorolásért, valamint kötelesek az ügyfeleket bármely uniós tagállamba való belépéskor ingyenes SMS-ben tájékoztatni a fogadott és indított hívásokra érvényes percdíjakról. Emellett a felhasználók számára ingyenes telefonszámon tájékoztatást kell nyújtaniuk az adott tagállam valamennyi mobilhálózatában érvényes díjakról. A díjcsökkenés az Európai Unió valamennyi országának, valamennyi mobilszolgáltatójára vonatkozik, de nem érinti az unión kívüli roamingolás költségeit. Az aktuális Uniós és Unión kívüli roamingtarifákról a www.tantusz.nhh.hu oldalon tájékozódhat. Az ERG adatait pedig a http://www.erg.eu.int/documents/docs/index_en.htm oldalon érheti el.

EU

  1. Péntektől olcsóbban telefonálhatnak a magyar mobilszolgáltatók előfizetői az Európai Unió tagországaiba utazva

     Péntektől olcsóbban telefonálhatnak a magyar mobilszolgáltatók előfizetői az Európai Unió tagországaiba utazva, az uniós roamingdíj hatósági árcsökkenésének hatására. Az EU-ban működő mobilszolgáltatók mától maximum nettó 0,35 eurót számlázhatnak hívásindítás, és 0,11 eurót a hívásfogadás után az uniós tagországokban, és ugyanennyibe, vagyis 0,11 euróba kerül az SMS-küldés is.

    2011.07.01.
  2. Szerdától eltűnik a 75 wattos hagyományos izzó

     Szerdától nem rendelhetnek már 75 wattos hagyományos - vagyis nem energiatakarékos - izzókat sem az üzletek az Európai Unióban, a tagországok egy korábbi közös döntésének megfelelően. Az EU tavaly kezdte meg a hagyományos égők kereskedelmének felszámolását környezetvédelmi megfontolásokra hivatkozva. Először a 100 wattos izzókat vonták ki, majd idén szeptember 1-jétől a 75 wattosokon a sor.

    2010.08.30.
  3. Egy új felmérés szerint az európaiak nehezen jönnek ki fizetésükből

     Minden hatodik európai állandó nehézségekkel küzd a háztartási számlák kifizetésekor, és az uniós polgárok háromnegyede úgy gondolja, hogy országukban az előző évben nőtt a szegénység. Ezek a legújabb, a válság társadalmi hatásairól végzett Eurobarométer felmérés legfontosabb eredményei, amelyet kedden hozott nyilvánosságra az Európai Bizottság. 

    2010.06.22.
  4. Az uniós polgárok kevesebb, mint fele sportol rendszeresen

     Az uniós polgárok 40%-a legalább hetente egyszer sportol és 65%-uk végez valamiféle testmozgást. Mindazonáltal 25%-uk csaknem teljesen inaktív – derül ki egy, az Európai Bizottság által közzétett, a sportról és a fizikai aktivitásról végzett különleges Eurobarométer-felmérésből. A németek 61%-a, az osztrákoknak pedig 57%-a tagja valamilyen sportklubnak vagy fizikai aktivitást is magában foglaló egyéb klubnak. Ez az arány Magyarországon 8%.

    2010.04.09.