Látta már ezeket a székesfehérvári szálláshelyeket?

Amikor úgy dönt az ember, hogy szüksége van néhány nap szabadságra, van, aki otthon szeret pihenni, és van olyan, aki ilyenkor szívesen utazik el valahova kikapcsolódás képpen. Nem kell egyből messzire mennünk a látnivalókért és a jó programokért, hiszen határon belül is számos olyan hely van, ahova érdemes egyszer ellátogatni. 
2020.03.01. 21:33 |
Látta már ezeket a székesfehérvári szálláshelyeket?

Nyáron könnyebben választ úticélt magának az ember, ilyenkor a legtöbben víz közelébe szeretnek menni, ahol a napozás mellett csobbanni is tudnak egyet a nagy kánikulában. Amennyiben most tervezünk elmenni néhány napra valamerre Magyarországon belül, olyan helyet érdemes választani, ahol ebben a hideg időben is kínálkozik alkalom arra, hogy tartalmasan töltsük el a szabad óráinkat.

Miért is ne lehetne ez a hely Székesfehérvár? Magyarország egyik legnagyobb városa sok lehetőséget kínál arra, hogy ne unatkozzunk az itt létünk alatt. Kimondottan ideális helyszín lehet azoknak, akik aktívan szeretik eltölteni a szabadidőjüket. Elhelyezkedéséből adódóan sok helyre ellehet látogatni még a városon kívül is, hiszen körülbelül fél óra alatt Budapestre, vagy akár a Balatonra is el lehet ugrani. A Velencei-tó pedig mindössze akár 10 perc alatt megközelíthető. Azok, akik aktívan szeretik eltölteni a nyaralásuk idejét, és szeretnek biciklizni, azért is lehet megfelelő választás Székesfehérvár, mivel nagyon jó kerékpárúttal van kiépítve az egész város, sőt akár a Velencei-tó-ig is lazán eltekerhetünk a jó bicikliútnak köszönhetően. Akik azért döntenek a város mellett, mert szeretnék azt jobban megismerni, mindéképp nézzék meg az Országalma köztéri szobrot, a lenyűgöző látványt nyújtó Bánya-tó-t és környékét, vagy a Sóstói természetvédelmi területet. Akik a fürdőzés szerelmesei, azoknak is kínál kikapcsolódási lehetőséget a város, hiszen a különleges élményt nyújtó Árpád fürdő is egy olyan hely, amit egy Székesfehérvári pihenés alatt mindéképp ki kell próbálni. A gyermekeknek is izgalmas lehet az itt töltött néhány nap, különösen, ha elvisszük őket a Koronás Parkba, ahol egy tematikus játszóér várja a kicsiket és nagyokat egyaránt!

Ha mostanában tervezik meg az idei üdülésüket, mindenképp vegyék fel a lehetséges helyszínek listájára Székesfehérvárt is! A kellemes pihenéshez a város adott, már csak az ideális szállás megtalálásra lehet érdemes rákoncentrálni. Sose lehet tudni, hogy az ember pont hol bukkan egy jó lehetőségre. A linkre kattintva egy olyan szálláskereső oldalra jutnak el, ahol a legjobb szállodákat, és panziókat találják meg a városban, és annak a környékén. Érdemes már konkrét időponttal neki indulni a keresésének, hiszen ha megadjuk az utazásunk pontos idejét, akkor már a szabad helyekre le is szűkíti nekünk az oldal a lehetséges opciókat. Ne halogassák sokáig a foglalást, a legjobb helyek elnyeréséért célszerű már tél végén, vagy kora tavasszal „harcba szállni”!

Fehérvári színes

  1. Példás életút

    Szakmai sikerekben bővelkedő és családi életében is példás évtizedeket tudhat maga mögött dr. Németh Gyula, aki június 25-én ünnepelte a 90. születésnapját. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar jogelőd intézményének korábbi oktatóját és igazgatóját Patik Ferenc önkormányzati képviselő köszöntötte fel városunk közössége nevében.

    2026.06.29.
  2. Szoboszlai a King City Skateparkban

    Egy igazán pörgős székesfehérvári eseménnyel veszi kezdetét a Telekomosok Fesztiválja, amely az ország öt ikonikus pontjára hozza el a sport, a kultúra és a digitális világ fúzióját. Július 5-én egy izgalmas városi élményparkká alakul a King City Skatepark, ahova Szoboszlai Dominik is kilátogat. Napközben táncbemutatók, rap csaták, este pedig Bongor és Lil 404 koncertjei fokozzák a hangulatot.

    2026.06.29.
  3. Jótékonysági tanszergyűjtés

    Idén nyáron is megszervezi közös tanszergyűjtő akcióját a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár és az Adypapír írószerbolt. Az akció június 29-én, hétfőn kezdődik és augusztus 15-ig tart, mindkét helyszínen szeretettel fogadják az új vagy a használt, de jó állapotú tanszereket, eszközöket.

    2026.06.29.
  4. Év fagylaltja 2026

    Az öt kategóriában összesen 72 fagylalt nevezése érkezett, és a korábbi évek díjnyertes magyar fagylalt remekeivel együtt összesen 100 féle fagylaltot kínáltak az egész napos rendezvény alatt. A fagylaltokat kiváló szakmai zsűri értékelte, amiben helyet kapott Damniczki Balázs fehérvári cukrászmester is.

    2026.06.28.