Lapról hangra – látássérülteket segítő összefogás fehérvári önkéntesekkel

A látássérülteket segíti a Lapról hangra országos jótékonysági kezdeményezés, amelyhez csatlakozott a Vörösmarty Mihály Könyvtár is. Mától egészen szombatig várják azok jelentkezését, akik vállalják, hogy hangzóvá tesznek folyóirat- és újságcikkeket, hogy azok a látássérültek számára is befogadható, értékes tartalommá váljanak.
2025.10.07. 15:11 |
Lapról hangra – látássérülteket segítő összefogás fehérvári önkéntesekkel

A kezdeményezés célja, hogy olyan szövegeket tudjanak a résztvevők eljuttatni a látássérültekhez, amelyek eddig nem voltak meghallgathatók digitális formában. 

Amint Kálmánné Heim Ágnes, a Vörösmarty Mihály Könyvtár igazgatóhelyettese kérdésünkre elmondta, a Könyvtárak Őszi Összefogása keretében, az Informatikai és Könyvtári Szövetségen keresztül első alkalommal volt lehetőségük csatlakozni a jótékonysági programhoz.

„A hangoskönyvekhez szerencsére ma már meglehetősen jó a hozzáférés, így ez a program jellemzően inkább a folyóiratok, sőt a napi sajtó híreinek elérhetővé tételét segíti a vakok, gyengénlátók számára.” – foglalta össze az igazgatóhelyettes, kiemelve, hogy ezen a héten, egészen október 11-ig várják a jószándékú jelentkezőket, akik a könyvtár időpontfoglaló felületén regisztrálhatnak. Mindez egyébként egy verseny is a bibliotékák között, amelyet az a könyvtár nyer meg, ahol összességében a leghosszabb idejű hanganyagot rögzítik.

A program kedden indult, és már erre a napra is több felolvasó jelentkezett be.

„A Rubicon történelmi folyóirat legfrissebb számát választottam, ugyanis azt már előre elterveztem, hogy történelmi jellegű témát szeretnék olvasni.” – mondta kedden reggel a könyvtárban a kezdeményezés első székesfehérvári felolvasója, Patik Ferenc önkormányzati képviselő, aki végül a Rusz és a tatárok című írást tette elérhetővé, hallgathatóvá a látássérültek számára. A képviselő szerint ez egy olyan társadalmi kezdeményezés, ami valóban segít a vakok, gyengénlátók számára. „Habár nekünk csak 15-20 percet kell rászánnunk, a kész anyag gyakorlatilag végtelenszer meghallgatható, így sok-sok ember számára lehet hasznos.”

A délelőtti időszakban számosan követték Patik Ferenc példáját, így Bokros Judit, a könyvtár Gyermek és kamasz terének munkatársa például Fekete István életéről olvasott fel egy érdekes írást, a Bugát Technikumból pedig Seres Edit osztályfőnök vezetésével egy egész osztály érkezett a programra. „Szívügyünk ez a kezdeményezés: az osztály tanulói gyógypedagógiai ismereteket tanulnak, így szemléletformálásként is nagyszerű, hogy részt vehetnek egy ilyen jótékonysági felajánlásban. Látássérültek egyébként már jártak nálunk, a tanulók most pedig teljesíthetik azt, amit a LÁRKE tagjai kértek tőlünk.” – beszélt az osztály motivációjáról Seres Edit.

A Bugát Technikumban tanuló Kovács Adrienn, Mader Dóra Mariann, Tóth Luca és Molnár Vanessza mindannyian úgy gondolják, azzal, hogy a programon részt vesznek, kicsit beleláthatnak a vakok, látássérültek életébe, a naponta megoldandó nehézségeikbe. Dóra szerint habár vannak érzékenyítő óráik is, teljesen más könyvből elolvasni, megtanulni a tüneteket, illetve tudni a fogyatékosság definícióját, mint tevékenyen segíteni is az ilyen hátrányokkal élőknek. Arra a kérdésünkre, hogy olvasnak-e még papíralapú könyveket, Luca egyből rávágja: neki ez az egyik legkedvesebb hobbija, falja a könyveket. Vanessza pedig ugyancsak örül a lehetőségnek, szívesen ül mikrofon elé. A lányok egyébként igen változatos témákban olvastak fel, kezdve a Balatonfüredhez kötődő íróktól az ADHD-szindrómában szenvedőket segítő zajokon és a legjobb pogácsa receptjén át egészen a legfrissebb filmekről szóló kritikákig.

A kezdeményezéshez Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere is csatlakozott a délután folyamán, mégpedig egy aktuális témával, Hermann Róbert történész Batthyány Lajos miniszterelnök újratemetéséről szóló cikkének felolvasásával. „Az önkormányzat számára nagyon fontos az akadálymentesítés akár fizikai, akár egyéb módon. A mostani alkalom kiváló lehetőség arra, hogy újfajta akadálymentesítéssel tudjuk segíteni a látássérülteket.” – fogalmazott Székesfehérvár alpolgármestere, aki megköszönte a Vörösmarty Mihály Könyvtárnak, hogy felvállalták a szervezést, és arra bíztatta a fehérváriakat, hogy a következő napokban egy-egy cikk felolvasásával segítsenek a látássérülteknek a tudáshoz, információhoz való hozzájutásban.

Fehérvári színes

  1. After Halloween Party

    Ha a gyerekek már begyűjtötték a csokikat, jöhetnek a felnőttek! November 6-án, pénteken 19 órától jelmezes After Halloween Partyt tartanak az öreghegyi Fanta-villában. A zenéről Kátai Jr. gondoskodik, a bárban pedig rémisztően jó italok és finom falatok várják a bulizókat. Jegyek már kaphatók az After Halloween Partyra.

    2026.11.04.
  2. Mese a képernyőkön túl

    November 5-én, csütörtökön 18 órától Szalóky-Szekeres Petra gyógypedagógus előadásából kiderül, hogyan segíthetjük gyermekeink harmonikus fejlődését a digitális eszközök világában. Miért fontos a rendszeres meseolvasás, és mit tehetünk azért, hogy a könyvek a gyerekek mindennapjainak részévé váljanak? A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

    2026.11.04.
  3. Ingyenes szűrőnap a férfiak egészségéért

    A város egészségvédelmi programja keretében november 14-én, szombaton ismét a férfiakat várják egészségügyi szűrőnapra a Család- és Nővédelmi Központban. A hagyományos novemberi kampányon, amely az egyik legelterjedtebb férfibetegségre, a prosztatarák szűrésére hívja fel a figyelmet, ingyenesen vehetek részt a jelentkezők. A vizsgálatra november 9-én, hétfőn lehet bejelentkezni telefonon.

    2026.11.03.
  4. Indul a Depónia Trash Art pályázata

    Indul a Depónia Trash Art Pályázata, amelyben a kreativitásé, a közös ötletelésé és az újrahasznosítható anyagoké a főszerep! A Depónia Nonprofit Kft. felső tagozatos és középiskolás osztályokat hív egy igazán állati alkotókalandra. 150 ezer forint értékű díjazásban részeülnek a nyertes osztályok!

    2026.11.03.