-
Dés László a MET Arénában
2026. június 17-én, szerdán 20 órától Dés László ad koncertet a székesfehérvári MET Arénában. Az est nemcsak azért ígérkezik kiemelkedő zenei eseménynek, mert a Kossuth-díjas előadóművész, dzsesszzenész és zeneszerző életművének legismertebb darabjai csendülnek fel, hanem azért is, mert a művész több hónapos alkotói szabadságát követően először lép fel.
2026.06.14. -
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Láposi Réka kapta a Pro Theatro-díjat - elindult az évad a színházban
A Chicago premierjével kezdődött a Vörösmarty Színház új évada.
A függöny felgördülését ünnepélyes pillanatok előzték meg. Szikora János igazgató köszöntötte a 2018/19-es színházi évad első előadásának, a Chicago musical bemutatójának nézőit. Mint mondta, számukra is nagy öröm, hogy évről évre egyre több, a színházban, a színházért, a kultúráért dolgozó személy kapja a város elismerését. Olyan emberek, akiknek munkája ezerszeresen benne van egy-egy produkcióban, ők maguk azonban láthatatlanok. A köszöntő után került sor a „Pro Theatro Civitatis Albae Regalis” díj átadására. Az évad első vastapsát Láposi Réka kapta, aki dr. Cser-Palkovics András polgármestertől vehette át a város közgyűlése által alapított rangos elismerést.
Láposi Réka 2001-ben kezdett el dolgozni rendezőasszisztensként Székesfehérváron, a Vörösmarty Színházban Péterffy Attila igazgatósága idején. Hat évadon keresztül vett részt olyan előadások mint a Jézus tanítványai, a Diótörő és egérkirály, a III.Richárd, a Malom a pokolban, valamint a színház nagyszabású felújítását követően bemutatott Csongor és Tünde létrehozásában. Szurdi Miklós igazgatósága alatt művészeti titkárként, majd Quintus Konrád és dr. Szikora János igazgatósága idején művészeti főtitkárként segítette a Vörösmarty Színház munkáját.
Legfontosabb tevékenységének ugyanakkor a diákszínjátszó csoportok vezetését tartja, ami nagyon hamar élete meghatározó részévé nőtte ki magát, elvégezte a drámapedagógusi képzést is. Elmondása szerint „Egy beavató színházi foglalkozás sokféle lehet. Egy előadáshoz kapcsolódó felkészítő beszélgetés apró jelenetekkel fűszerezve éppúgy, mint egy interakción alapuló nagy közös játék. A közös nevező a színházi formanyelv alkalmazása. Egy ilyen foglalkozás azt kínálja a résztvevőknek, hogy komoly problémákkal, veszélyes élethelyzetekkel „mintha-közegben” találkozzanak, éljék meg, értsék meg és találjanak rájuk jó megoldást. Közösen.”
Komoly szerepet vállalt mint mentor a Székesfehérváron minden évben megrendezésre kerülő diákszínjátszó csoportok nagyszínházi produkciójának elkészítésében, valamint a Fehérvári Versünnep versenyzőinek felkészítésében is. A 2018 áprilisában Székesfehérváron első ízben megrendezett Művészeti Egyetemek Találkozója a munkája nélkül nem jöhetett volna létre. A különböző művészeti ágakban tanuló fiatalok fehérvári találkozója komoly értékévé válhat hosszútávon a város kulturális palettájának.
Az ünnepélyes pillanatokat követően pedig felgördült a függöny, és a színpadon megelevenedett Chicago, Roxi Hart és Velma Kelly története sok-sok zenével, tánccal Horváth Csaba rendezésében és a Vörösmarty Színház művészeinek előadásában. A második vastaps ezen az estén nekik szólt!
Nézze meg képeken az új darabot!