-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Lakossági vélemények a Fehérvári Adventről és a Seuso- kiállításról
Népszerűek a fehérváriak körében a Fehérvári Advent programjai. A több helyszínen folyó programokat szívesen látogatják a fehérváriak. Ez derül ki az Echo Szociológiai Kutatóintézet legújabb Alba Radar felméréséből. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere és Turzó- Németh A. Violetta, a Kutatóintézet szociológusa.
2014.12.15. 12:14 |
Népszerű a fehérváriak körében a Fehérvári Advent programsorozat. A több helyszínen folyó programokat szívesen látogatják a fehérváriak. Ez derül ki az Echo Szociológiai Kutatóintézet legújabb Alba Radar felméréséből.
A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere és Turzó- Németh A. Violetta, a Kutatóintézet szociológusa. 2014. november 5-10. között került sor a felmérésre, amelynek során az Echo Nonprofit Network Szociológiai Kutatóintézete 300 székesfehérvári lakost kérdezett meg telefonon adventi szokásairól. A válaszokból kiderült, hogy a megyeszékhelyen élők legnagyobb arányban elsősorban családi ünnepnek tartják az Adventet, valamivel több, mint 10 százalékuk pedig inkább vallásinak.
Megkérdezték a lakosokat arról is, hogy milyen szokásokat tartanak meg karácsonyra készülődve. Az egyes családoknál leginkább a karácsonyi ajándékok elkészítése, esetleg vásárlása, valamint a lakás díszítése, dekorálása van szokásban. Sokan, 85 százalékuk részt vesz adventi vásárokon is, továbbá 84 százalékuk adventi koszorút is készít, mézeskalácsot a lakosok kétharmada, adventi naptárat pedig csak 38 százalékuk. Betlehemezni 13 százalékuk szokott csupán. Rákérdeztek arra is, hogy általában hol veszik meg a karácsonyi ajándékokat és a kelléket. A fehérváriak leginkább a bevásárlóközpontokat preferálják, karácsonyi vásárban 47 százalékuk, kis boltokban 30 százalékuk, plázában 28 százalékuk vásárol. A válaszadó lakosok harmada pedig maga készít is ajándékokat.
Az elmúlt években a fehérváriak 80 százaléka részt vett már a „Fehérvár Advent” alkalmából tartandó rendezvényen, és tervezi az idén is. Mindössze 6 százalék azok aránya, akik voltak már korábban, de nem tetszett nekik és ezért nem is tervezik az idén, hogy elmennek.
A novemberi Alba Radar kutatás során megkérdezték a lakosságot a Seuso- kincsekről is.2014 októberétől a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban megtekinthetőek az ókori római eredetű ezüst dísztárgy együttes egyes darabjai, a Seuso-kincsek néven híressé vált műtárgyak. A megkérdezettek döntő többsége, 94 százaléka hallott már erről. A székesfehérváriak 58 százaléka nagyon, 29 százaléka pedig inkább örül annak, hogy a városban megnyílt a kiállítás.
A lakosság mindössze 3 százaléka nyilatkozott úgy, miszerint nem örül ennek, minden tizedik lakó bizonytalan ebben a kérdésben. A megkérdezettek közel negyede (24 százaléka) volt már a kiállításon, 56 százalék nem volt még, de tervezi annak megnézését. A lakosság 14 százaléka nyilatkozott úgy, miszerint nem tekintette még meg, és nem is tervezi, hogy megteszi. A lakosság 6 százaléka bizonytalan a kérdés megítélését illetően.