-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Lakossági fórumon ismertették a Koch László utcai parkolóház terveit
Megtelt a 2/a osztályterme a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában tartott lakossági fórumon, ahol először ismertették a Koch László utcába, a Vörösmarty Színház mögé építendő parkolóház terveit. A Dr. Koch László utca és Színház utca között tervezett, kicsivel több mint ötezer négyzetméteres parkolóház jelentősen enyhítene a belváros környéki parkolási nehézségeken.
2016.02.25. 18:29 |
Megtelt a 2/a osztályterme a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában tartott lakossági fórumon, ahol először ismertették a Koch László utcába, a Vörösmarty Színház mögé építendő parkolóház terveit. Belváros közeli parkolóhelyek kialakítása azért is indokolt a városban, mert az ezer főre jutó autók száma Székesfehérváron 480, ami a legmagasabb az országban és jelentősen meghaladja az EU-s átlagot is.

A Dr. Koch László utca és Színház utca között tervezett, kicsivel több mint ötezer négyzetméteres parkolóház jelentősen enyhítene a belváros környéki parkolási nehézségeken. Összesen 170-180 parkolóhelyet alakítanának ki a parkolóházban, előtte pedig még négy mozgássérült parkolóhelyet építenek ki.

Előre gyártott elemekből tervezik az építést, ami gyors kivitelezést eredményez majd. A parkolóházban nem lesznek pillérek, így biztonságosan és könnnyen használható mindenki számára és a szintek közti áthaladást biztosító rámpákat sem tervezik meredekre. Kettő lift és egy lépcsőház szolgálná a parkolóhelyek megközelítését és a nyitott homlokzat miatt nem lenne szükség elszívó és szellőztető berendezésre sem, ami zajterhelést jelentene a környéken. A tervek szerint kialakítanak egy elektromos autó töltőállomást is az épületben. A parkolóház megközelítése a Koch László utcából lenne lehetséges és a Színház utcán keresztül hagyhatnák el az épületet az autók.

Kovács Béla Sándor, a körzet önkormányzati képviselője köszöntötte a megjelent több mint ötven érdeklődőt, majd Nagy Zsolt, a Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodájának vezetője kezdte a tervek ismertetését. A fórumon ott volt Lantay Attila városi főépítész és Ötvös Krisztián, a Beruházási Iroda vezetője is. Elhangzott, hogy a Koch László utca mellett a Jávor Ottó téren és a volt Alba Regia Hotel -ma Panorama Offices mögött- épülne parkolóház. A fórumon többen aggodalmukat fejezték ki a tervezett parkolóházba igyekvő autók károsanyag kibocsátása miatt, azonban jelenleg hasonló nagyságrendben parkolnak az utcán járművek

A beruházással együtt a várkörúti kerékpárutat összekötnék a megújuló Liget sor kerékpárútjával is, továbbá a Koch László utca burkolata és járdája is megújulna. A tervek szerint a parkolóház megépítése után a Koch László utcai tízemeletes mögötti parkolóhelyeket csak a lakók használhatnák majd. Az ország hasonló nagyságú városaiban, szinte mindenhol épült már belváros közeli parkolóház és Székesfehérváron is évtizedes terv, hogy a parkolási problémákat ilyen módon szűntessék meg.
