Kuttor Attila, az ötszázas

 Kuttor Attila az Ötszázasok Klubjába lépett. Az FC Fehérvár csapatkapitánya úgy 17 évvel ezelőtt olyan élménnyel gazdagodott, amelyre egész életében emlékezni fog. A kitűnő hátvéd 1989. augusztus 12.-én a Videoton csapatában bemutatkozott az első osztályban, és a Veszprém ellen aratott 1-0-ás győzelmet követően még 499 alkalommal lépett pályára. A Kutya becenévre hallgató labdarúgó Székesfehérvár mellett szerepelt a Diósgyőr, a Győr, a Debrecen, a Siófok, no meg az MTK együtteseiben, bajnoki címet és Magyar Kupa-győzelmeket aratva. Szép pályafutás az övé, melynek még koránsincs vége.

 Igaz, hogy Kuttor Attila túl van 500. NB1-es mérkőzésén, de még vannak tervei a magyar labdarúgásban. A 37 éves labdarúgó az eddig szerzett 44 első osztályú gólját legalább hattal még mindenképpen szeretné megtoldani.

  - Miskolcon születtem, ott kezdtem futballozni, szüleim, főleg édesapám irányításával. Ott nevelkedtem egészen a serdülőtől addig, míg nem bemutatkozhattam a felnőtt csapatban. 17 éves voltam, amikor először pályára léptem az akkor még második vonalbeli együttesben. 19 évesen kerültem Székesfehérvárra, ahol az első osztályban is debütálhattam 1989. augusztus 12.-én. Úszni kezdtem, utána atlétizáltam, bírkóztam, majd kilencévesen kezdtem el futballozni. Ekkor még nem tudták igazán, hogy maradjak-e futballista, vagy próbálkozzam más sportággal. Nos, maradtam, és ez lett belőle. – mesélt pályafutása bimbózásáról Kuttor Attila.

 - Azért maradtál, mert ehhez volt igazán kifejezetten tehetséged, vagy mert ez tetszett a legjobban?

 - Nekem és édesapámnak is ez tetszett leginkább, tehát ezt akartuk, ugyanakkor voltak olyan időszakok - amikor például egy év alatt nyúltam húsz centit -, hogy kicsit szétesett a mozgásom. Ekkor többen úgy gondolták, hogy nem lesz belőlem semmi és inkább mást kéne kitalálni nekem, de hál’ Istennek maradtam a futball mellett.
 
 Az MTK-s korszak a legtermékenyebb a pályafutásomban, ott sikerült egy arany- és egy ezüstérmet szereznünk a bajnokságban, háromszor voltunk kupagyőztesek, és onnan is bekerültem a válogatottba. Emellett sok nemzetközi mérkőzésen is szerepelhettünk.

 Többször kérték már tőlem, hogy mondjak egy csapatot, egy edzőt... nem tudok mondani, mert mindegyiknek megvolt a maga szépsége, és pozitívuma. Az MTK az eredményesség szempontjából egy kellemes állomás volt, de ha valaki Miskolcon nevelkedik, akkor a nevelőegyesülete a szivecsücske, ahol bemutatkozik az első osztályban és ahol él, az a másik szivecsücske, ugyhogy rengeteg csücske van a szívemnek.
 
 Otthon néha gondolkodom, hogy mi lenne az, amivel még szívesen foglakoznék, de nem találok semmit. Csak a futball az, ami úgymond érdekel, és amihez valamelyest értek, vagy kitanultam. Másban nem tudom elképzelni a jövőmet sem és örülök neki, hogy így alakult, mert azt csinálhatom amit a legjobban szeretek, ráadásul ez még egy életpályát is ad, akkor azt mondhatom, ez mindenféleképpen remek érzés.