-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Kulturális kincseket tekintettek meg a megye polgármesterei Székesfehérváron
Fejér megyei települések polgármesterei találkoztak hétfőn a Csók István Képtárban, ahol a kulturális kincsek megtekintése mellett a baráti és munka-kapcsolatok erősítésére is lehetősége nyílt a település-vezetőknek. A kötetlen program keretében a polgármesterek közösen nézték meg Régészeti pillanatképek és a Seuso-kiállítást is. dr. Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, hogy a Seuso kiállítás az egész megye szimbolikus sikere.
2014.11.17. 14:32 |
Fejér megyei települések polgármesterei találkoztak hétfőn a Csók István Képtárban, ahol a kulturális kincsek megtekintése mellett a baráti és munka-kapcsolatok erősítésére is lehetősége nyílt a település-vezetőknek. A kötetlen program keretében a polgármesterek közösen nézték meg Régészeti pillanatképek és a Seuso-kiállítást is. dr. Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, hogy a Seuso kiállítás az egész megye szimbolikus sikere.
Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere hívta meg a településvezetőket hétfőn egy kötetlen programra, amelynek keretében munkakapcsolatokat építhettek és közösen nézhették meg a Seuso-kiállítást. Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgató-helyettese örömét fejezte ki, hogy a megye településeinek mintegy háromnegyede képviselteti magát a találkozón. Elmondta, hogy két kiállítást láthatnak a települések vezetői: a legendás Seuso kiállítás mellett a Régészeti pillanatképek című tárlatot is megnézhetik. A Fejér megye területén az elmúlt három évben végzett régészeti feltárások legszebb leleteiből válogató kiállítás a bronzkortól a 19. századig terjedő időszakból mutat be tárgyakat, és ismerteti meg a régész munkájával a látogatókat.
Székesfehérvár polgármestere elmondta, szeretnének rendszeres lehetőséget adni arra, hogy a megyében dolgozó polgármesterek, településvezetők találkozhassanak egymással baráti értelemben és munkakapcsolat vonatkozásában is. “A felmerülő problémák, szakmai jellegű kérdések sok hasonlóságot mutatnak az egyes településeken.” - emelte ki dr. Cser-Palkovics András, aki gratulált a települések polgármestereinek ahhoz, hogy az októberi önkormányzati választáson elnyerték azt a megtisztelő feladatot és felelősséget, hogy az adott települést vezethetik. Székesfehérvár polgármestere közös célként fogalmazta meg, hogy Fejér megye egységes, erős megyeként tudjon fejlődni, mint mondta, ebben van mindenkinek feladata és szerepe. dr. Cser-Palkovics András hangsúlyozta, hogy a Seuso kiállítás az egész megye szimbolikus sikere, ezt jelzi a több mint 10 ezer látogató is, akik közül sokan érkeztek a megye különböző településeiről, jelezve, hogy Fejér megye magáénak érzi ezt a kiállítást.
„A mai találkozót az együttgondolkodás, a közös jövő építésének célja hívta életre.” – kezdte köszöntőjét dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke. „A kormányzati segítségnek, az adósságkonszolidációnak köszönhetően településeink olyan helyzetbe kerültek az elmúlt években, hogy ténylegesen a fejlesztések, a modernizáció terén indulhatnak el. Ehhez az induláshoz az együttgondolkodás nélkülözhetetlen.” Dr. Molnár Krisztián az idei évben a Seuso-kincsek hazatérését nevezte a megye legnagyobb eseményének. „Ezt az eseményt mintegy 20 éves áldozatkész munka készítette elő, és jól példázza az együttműködés fontosságát is. Szeretnénk, ha a közös gondolkodást, a munkát a jövőben a kultúra mellett a gazdaság és a fejlesztések területén is folytatnánk.” Dr. Molnár Krisztián a Seuso tárlatról szólva arra kérte a települések vezetőit, hogy vigyék el a kiállítás hírét a településük lakóinak, hogy minél több Fejér megyei lakos láthassa a legendás kincseket.


