-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Különleges élmény a Ciszter templomban a Harmonia Albensis nyitányán
A Jubilate Domino koncerttel kezdődött el csütörtökön este a Harmonia Albensis idei koncertsorozata, az első hangversenyre elsősorban a régi zene iránt érdeklődő zenebarátokat várták. A historikus előadásmód legkiválóbb szakértőiből álló Ensemble Cantilene a 16.-18. századi német, németalföldi és olasz mestereinek ritkán hallható darabjaiból adott elő különleges kompozíciókat a csodálatos akusztikájú Ciszterci templomban.
2017.07.06. 21:17 |
A Harmonia Albensis-bérlet nyitóhangversenye különleges műsorral várta a zenebarátokat. A historikus előadásmód legkiválóbb külföldi és magyar szakértőiből álló Ensemble Cantilene a 16–18. század német, németalföldi és olasz mestereinek ritkán hallható darabjaiból válogatott programmal és neves énekes szólistával érkezett Székesfehérvárra.
Harmonia Albensis - Jubilate Domino koncert a Ciszter templomban
A legkülönbözőbb apparátusra szánt egyházi és világi kompozíciók sora hangzott el a koncerten: motetták, szonáták, táncok idézték meg a késő reneszánsz és a kora barokk ragyogó atmoszféráját a csodálatos akusztikájú Ciszterci templomban.Anneke Boeke furulyán, Lesták Bedő Eszter és Román Mikola hegedűn, Krommer Luca csellón és viola da gambán, Pétery Dóra pedig csembalón és orgonán játszott. A koncerten hallhatta a közönség Alexander Schneider kontratenor különleges énekhangját is. A koncerten többek között M. Praetorius, H. Schütz, Schop, Bernhardt és Biagio Marini művei csendültek fel.