-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Krikett - az elődöntőig meneteltek a Comeniusos lányok
Sem a távolság, sem az útiköltség, sem az autópálya szélére halmozott hófal nem tudta távol tartani hazánk lányait attól, hogy az elődöntőig meneteljenek Oldenburgba, Németországba, a 3. Európai Női 17 éven aluli Fedett Pályás Tornára. Nem volt nagy meglepetés a holland csapat elleni vereség, de ez megtörte a lányok szép teljeseítményét a három begyűjtött győzelem után a német csapatok ellen. A csapat tagjai kivétel nélkül a székesfehérvári Comenius Cricket Club tagjai.
2009.03.01. 20:15 |
Sem a távolság, sem az útiköltség, sem az autópálya szélére halmozott hófal nem tudta távol tartani hazánk lányait attól, hogy az elődöntőig meneteljenek Oldenburgba, Németországba, a 3. Európai Női 17 éven aluli Fedett Pályás Tornára. Nem volt nagy meglepetés a holland csapat elleni vereség, de ez megtörte a lányok szép teljeseítményét a három begyűjtött győzelem után a német csapatok ellen.

A nyolc lányból hárman már 2007 óta játszanak, de a többiek csak múlt év szeptemberében kezdték, így nyugodtan állíthatjuk, hogy a magyar csapat volt a torna legtapasztalatlanabb csapata, amelynek mind a nyolc tagja a székesfehérvári Comenius iskola diákja. A Comenius volt az első iskola Magyarországon, amelyik bevezette a krikettet Andy Grieve anyanyelvű angol tanár segitségével.
A lányok csapata mellett egy fiú és egy felnőtt csapat is működik a Comenius Cricket Clubban. Az iskolában vannak gyakorló hálóki, és az összes felszerelése, amire az edzéseken és a meccseken szükség lehet. A tavalyi szezonban a csapat az otthoni meccseit a Zichy-Hadik Kastélyban, Seregélyesen játszotta, de ideális esetben szeretnének találni egy saját állandó pályát Székesfehérváron, vagy annak közelében, így folyamatosan keresnek ilyen 100m x100m telket.
A lányoknak most minden krikett tudásukat fejleszteniük kell (dobás, ütés, fielding, térképolvasás és navigáció) mielőtt elindulnak a következő kihívásra: a Müncheni Kültéri Európa Kupára májusban, ahol valószínüleg 8 ország képviselteti majd magát. Mindezek után a terv az első Közép-európai Női Krikett Kupa megrendezése Budapesten német és cseh csapatok részvételével.
A Comenius Cricket Club rendszeres edzéseket tart hétköznapokon és hétvégén is. Márciustól novemberig nyilt edzések vannak minden szombaton 11-től 3-ig a Koppány utca 2/A-ban. További információért a Comenius Cricket Club-ról, vagy a krikettről Magyarországon látogasson el a www.hungary4cricket.com/comenius oldalra vagy küldjön e-mailt az comenius@hungary4cricket.com-ra.