-
A 17-esek emlékére
Hagyomány már, hogy minden évben július 18-án megemlékezést tartanak a Magyar Királyi Székesfehérvári 17. Honvéd Gyalogezred tiszteletére a Zichy ligetben. A katonai tiszteletadással zajló eseményen, az emlékező beszédet követően koszorúzással is leróják kegyeletüket a katonák előtt a résztvevők.
2026.07.16. -
Elhunyt Dr. Sáradi Anikó
Szomorú szívvel értesültünk arról, hogy Székesfehérvár közösségét ismét veszteség érte. Hosszú, súlyos betegség után 81 éves korában elhunyt Dr. Sáradi Anikó csecsemő- és gyermekorvos, aki hosszú éveken át látott el körzeti gyermekorvosi feladatokat a Batthyány utcai rendelőben. Szaktudásával, elhivatottságával, gyógyításba vetett hitével kivívta a kollégák és a betegek tiszteletét.
2026.07.16. -
Érkezik a lehűlés
A hétvégén még élvezhetjük a nyárias meleget, de az idő nem lesz végig zavartalan. Záporok és zivatarok is kialakulhatnak, vasárnap este pedig újabb hidegfront érkezik.
2026.07.16. -
Magyar segítség Caracasban
A június végi földrengés miatt mintegy 15 ezer ember maradhat fedél nélkül Caracasban. A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a nemzetközi Baptista Világsegéllyel együttműködve folytatja a térség támogatását, az újjáépítés várhatóan évekig tart.
2026.07.16.
Köztes átmenetek - nehéz kiállítás egy még nehezebb "karrierről"
A kiállítás a droghasználat sokdimenziós problémáját igyekszik interaktív és átélhető módon bemutatni a programon résztvevők számára. Egy-egy látogatócsoport nagyjából másfél órát tölt a kiállítótérben, pszichológus, szociális munkás, valamint az alapítvány felépült, korábban „függő” kollégájának vezetésével.
Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok a kiállítás megnyitóján elmondta, hogy Fehérváron komolyan veszik a prevenciót és az egészség megőrzését. "Ez nagyon szoros társadalmi együttműködést igényel, és remélhetőleg az oktatási intézmények minél nagyobb számban hozzák majd el a gyerekeket A Szabadművelődés Házába."
Bozzai Tímea, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum pályaorientációs és vállalati kapcsolattartója arról beszélt, hogy az Egészségdokk Alapítvánnyal nagyon jó az együttműködése a szakképzési centrumnak, hiszen rendkívül fontosnak tartják a tanulóik egészségét, és igyekeznek minden segítséget megadni számukra.
Gönczi Gábor, az Egészségdokk Közhasznú Alapítvány szakmai vezetője azt emelte ki a megnyitón, hogy civil szervezetként nagyon sok segítséget kaptak a kiállítás megszervezéséhez. Mint mondta, 2016-ban volt már egyszer Fehérváron a kiállítás, amikor mintegy ezerkétszáz fiatalt vezettek végig a program idején.
A kiállítás előzetes regisztráció után 2019. október 14-e és november 9-e között látogatható, hétfőtől péntekig 9-16 óra között, szombatonként pedig 9-től 12 óráig. Egy csoport (6-15 fő) körbevezetése 1-1,5 óra.
Regisztrálni a https://egeszsegdokk.youcanbook.me linken minden esetben előre szükséges! Amennyiben probléma, kérdés merül fel a regisztrációt illetően, Tóth-Vajda Zsófia kereshető a koztesedokk@gmail.com vagy a 06-30-983-7470-es elérhetőségeken.
A kiállítás az EFOP-1.8.7-16-2017-00035 számú, SZERTELENÜL, avagy előre a drogmentes Magyarországért című pályázatból valósult meg.