Központi támogatással újabb szociális bérlakások épülnek 2005-re

Összesen 98 palotavárosi szociális bérlakás megépítésére nyert központi támogatást Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata. Warvasovszky Tihamér polgármester tájékoztatása szerint a Belügyminisztérium közel 300 millió forintot biztosít az építkezéshez.

2003.10.07. 11:01 |

A központi támogatás a költségek mintegy felét fedezi, a fennmaradó 50%-ot saját költségvetéséből biztosítja a város. A kivitelezésre előminősítéses közbeszerzési eljárást írnak ki, a tervek szerint már jövőre megkezdődik az építkezés, amelynek befejezése 2005. tavaszán várható. Az újabb szociális bérlakások a Hübner András utcában már átadott 104 lakás mögött épülnek fel.

Az önkormányzat a Palotavárosban és a Mura utcában is újabb szociális bérlakásokat épít majd a közeljövőben. A Szárazréten már kiválasztották a tervpályázat nyerteseit is, a Mura utcai építkezés harmadik ütemében 60 bérlakás épül. A Szárazréten nemrégiben 66 bérlakásos társasházat is átadtak, a bérlőkijelölésről október 9-én dönt a lakásbizottság. Az eddigi gyakorlat alapján szociális bérlakásokat a legrászorultabbak kaphatják meg határozott időre. A bérlőkkel határozott idejű jogviszony keretében általában 3-4 éves időtartamú szerződéseket kötnek.

Gazdaság

  1. Befizette a város a hozzájárulást

    A mai napon elutalta az Önkormányzat a szolidaritási hozzájárulás utolsó, közel 3,6 milliárdos részletét – adja hírül legfrissebb bejegyzésében dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere a jövő évi kilátásokról is ír, kíváncsian várva a 2027-es állami költségvetés számait, s nem rejtve véka alá, hogy Fehérváron is erősen csökkent a helyi gazdaság teljesítménye.

    2026.10.15.
  2. VOSZ üzleti fórum

    A mostani fórum középpontjában a mesterséges intelligencia vállalati használata és jövőformáló lehetőségei álltak. A Sóstói Stadion rendezvénytermében megtartott fórumon a technológia legégetőbb, legaktuálisabb kérdéseit járták körbe a résztvevők az előadók segítségével, valamint szóba került a vagyonadó és a vállalkozások vízfelhasználásának zöldítése és csökkentése is.

    2026.10.14.
  3. Nézz körül! Szakmázz! Válassz!

    A Széchenyi Technikum ad otthont idén a Kormányhivatal által rendezendő Pályaválasztási Kiállításnak október 16-án és 17-én. A szervezők minden érdeklődőt, gyerekeket és szülőket egyaránt szeretettel várnak!

    2026.10.13.
  4. 35 éves a MACHER

    Jeles évfordulóhoz érkezett Székesfehérvár iparának egyik vezető szereplője, a MACHER Gépészeti és Elektronikai Zrt. A cég a Mercure Hotel Magyar Királyban ünnepelte a jubileumot, melynek keretében dr. Cser-Palkovics András köszöntötte a vállalkozást és mondott köszönetet a dolgozók több évtizedes, kiemelkedő szakmai munkájáért.

    2026.10.08.