-
Együtt köszöntötték Máriát
Kisboldogasszony ünnepéhez kötődően zarándoklatot tartottak Öreghegyi Plébánia hívei vasárnap délután, melyen a Máriavölgyi kegyszoborhoz zarándokoltak az öreghegyi hívek. Az indító gondolatokat és áldást követően a zarándokcsoport idén is útra kelt. A Páduai Szent Antal szobornál pedig Ugrits Tamás atya megáldotta a gyerekeket.
2026.09.06. -
Köszöntsük együtt Máriát!
Kisboldogasszony ünnepéhez kötődően zarándoklatra hívja a közösség tagjait az Öreghegyi Plébánia szeptember 6-án, vasárnap délután. A menet 15 órakor az öreghegyi templomtól indul a Mária-szoborhoz.
2026.09.04. -
Sátrat vertem anyámban
A Múzeum Országzászló téri galériájában nyílt meg Koltay Dorottya Szonja képzőművész kiállítása. Az esten az alkotó átvehette a 2025 évi Smohay-díjat.
2026.09.04. -
Színházi évadnyitó
Egy teljes évadot hirdettek meg a Vörösmarty Színházban. Dolhai Attila igazgató Cser-Palkovics András jelenlétében ismertette a 2026-27-es időszak előadásait.
2026.09.02.
Közösen ünnepelték a zene világnapját a város kórusai, zenekarai és néptáncegyüttesei
Október 1-jén ismét együtt ünnepeltek a zenebarátok az Alba Regia Sportcsarnokban. A zene világnapja alkalmából megrendezett eseményen a város felnőtt és gyermekkórusai, szimfonikus zenekara és népzenei együttesei léptek fel és átadták Székesfehérvár zenei elismerését, a Fricsay-díjat is Hartyáni Mária zenepedagógusnak.
Székesfehérváron két évtizedes hagyomány, hogy október 1-jén a város zenei életének legkiválóbb képviselői: kórusok, zenekarok, hangszeres művészek, népzenészek együtt énekelnek, muzsikálnak.

A polgármester gratulált mindenkinek, aki az est folyamán szakmai, vagy városi elismerésben részesült. "Gazdag ez a névsor és jól mutatja azt, hogy miért is lehetünk büszkék a város zenei életére" - tette hozzá.
A hagyományokhoz hűen idén is nagyszabású hangversenyt rendeztek, több mint félezer fellépő részvételével a zene világnapja alkalmából az Alba Regia Sportcsarnokban. Azt est folyamán került sor a Fricsay Richárd Zenei Díj, valamint az Éneklő Ifjúság Okleveleinek átadására is.
A Fricsay díjat idén Hartyáni Mária zenepedagógus vehette át aki évtizedeken át elkötelezetten tanította az ének-zenét.
Pályáját az Ezredéves Általános Iskolában kezdte, majd ének-zene tanárként tanított az egykori Ybl Miklós Szakiskolában, ahol karnagyként szerettette meg a zenét a diákokkal. Dolgozott az Arany János Általános Iskola és Speciális Szakiskolában napközis nevelőként, emellett a József Attila Gimnáziumban mint óraadó tanár tanított. Több mint 30 éven át a Május 1. Téri Általános Iskolában oktatta a gyermekeket, vezette az iskola kórusát. Az ének és a zene élete minden pillanatát átjárta. Szervezője és mozgatóruhója volt az Éneklő Ifjúság hangverseny sorozatának. 1992-ben hagyta abba a tanítást véglegesen, de zenei ötletei nem apadtak el. A Fehérvári Kisangyalok különleges adventi zenei produkció megálmodójaként harmadik éve vállal oroszlántészt abban, hogy az általános iskolásokból alkotott többszáz fős gyerekkórus meghitt hangulatot teremtsen advent idején.
Az esten fellépett az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, az Alba Regia Vegyeskar, az Alba Regia Táncegyüttes, az Arasinda Együttes, az Ars Musica Kórus, a Bástya Kórus, a Ciszterci Gyermekkar és Vegyeskar, a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium kórusa, a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium Népzenei Együttese, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola táncosai is.
Zene Világnapja székesfehérvári koncertje Giamoco Rossini Ünnepi kis miséje részletével, a Cum Sancto Spirito kezdetű nagyszabású fúgával, és Kodály Zoltán gondolatával zárult: „Legyen a zene mindenkié”
Hallhattuk a zene világnapja alkalmából a Legkisebbek Kórusát, Kicsinyek Kórusát, a Bárdos Lajos Gyermekkart, a Kodály Zoltán Leánykart, valamint Vegyeskart. Bemutatkozott a közönség előtt a Kossuth Lajos Általános Iskola Gyermekkara, a Primavera Kórus, a Széna Téri Általános Iskola Gyermekkara, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Gyermekkara, Fiúkarát és Vegyeskara, valamint a Tilinkó Zenekart és Cserta Balázs is. A koncerten jelen volt a Tóvárosi „Cserregők” Gyermekkara, a Vasvári Pál Gimnázium Vegyeskara, a Vox Mirabilis Kamarakórus és Zentai Úti Általános Iskola Gyermekkara.