-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
A lélek textúrái – Fodor Orsi alkotásai az Öreghegyen
Fodor Orsi háromdiplomás, négygyermekes alkotó, aki óvónőből és waldorf pedagógusból vált nemzetközileg elismert dekorfal alkotóvá.
Saját útját járva teremtette meg a „fodororsiságot” – egy egyedi, lelki és művészi síkokat összekötő látásmódot, mely falakon keresztül mesél az emberi lélekről, átváltozásról, gyógyulásról.
A Novacolor olasz cég a világ tíz legjobb mestere közé választotta, Brazíliától Hollandiáig tanít, és Székesfehérváron vezeti Dekorfestő Akadémiáját.
Fodor Orsi falai élnek, lélegeznek, energiát közvetítenek – és most a színek, textúrák és érzések találkozásán keresztül vezetnek bennünket saját belső utunkra. „Elsősorban a falak különlegessé álmodása és kivitelezése a feladatom, melyhez előszeretettel ragadok glettvasat, ecsetet egyaránt. A festmény egy kicsit más műfaj, melyben nem a megrendelő, hanem én állok a középpontban; a gondolataim, az érzéseim, a hiedelmeim, a személyiségem. Minden kép egy kinyilatkoztatás, egy vallomás, egy tükör!” – vallja az alkotó.
A kiállítás 2026. február 15-ig látogatható hétfőtől péntekig 15–19 óráig, szombaton 10–18 óra között, a belépés ingyenes.