-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Közös virágültetés a Gyergyó emlékparkban a Föld Napján
Április 16 és 24 között, egy az Európai Unió által támogatott nemzetközi ifjúsági projekt keretén belül mintegy harminc európai fiatalt fogadott a Szabad Tér Egyesület. A fiatalok Spanyolországból, Olaszországból, Romániából, Szlovéniából érkeztek és a „The Green Goggles Project” elnevezésű ifjúsági programban a környezetvédelem, az egészséges életmód és fiatalok aktív szerepvállalása a fő témájuk.
2016.04.22. 13:01 |
Április 16 és 24 között, egy az Európai Unió által támogatott nemzetközi ifjúsági projekt keretén belül mintegy harminc európai fiatalt fogadott a Szabad Tér Egyesület. A fiatalok Spanyolországból, Olaszországból, Romániából, Szlovéniából érkeztek és a „The Green Goggles Project” elnevezésű ifjúsági programban a környezetvédelem, az egészséges életmód és fiatalok aktív szerepvállalása a fő témájuk.
KÉPGALÉRIA
KÉPGALÉRIA
Az együtt töltött hét folyamán a workshopok mellett ellátogatunk egy fővárosi közösségi kertbe, a Föld Napja alkalmából figyelemfelkeltő flashmobot szerveztek Székesfehérvár belvárosában, pénteken délelőtt pedig a Gyergyó emlékparkban ültettek virágokat.

Deák Lajosné és Horváth Miklósné önkormányzati képviselők és Juhász László környezetvédelmi tanácsnok is részt vette az ültetésben. Mindannyian fontosnak tartották a Föld Napján hangsúlyozni, hogy a bolygónkat meg kell védeni az ember káros hatásaitól. A fiatalok a zálogai annak, hogy a Földünk ne legyen bajban a jövőben.
Az Arany János Iskola kerti munkás és virágkötő tanulói is segítettek az ültetésben, hiszen tananyaguk a növények ültetése és gondozása, ápolása. A Városgondnokság kertészeti csoportja pedig mindig segít a gyakorlat megszerzésében, így volt ez a péntek délelőtti ültetés alkalmával is.
