-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Közös szurkolás az olimpián résztvevő fehérvári öttusázóknak
A Pekingi Nyári Olimpián három székesfehérvári öttusázó is tagja a magyar csapatnak. Horváth Viktor augusztus 21-én (csütörtökön) küzd, Vörös Zsuzsa és Gyenesei Leila pedig augusztus 22-én (pénteken) versenyeznek. Mivel a székesfehérváriak szeretik a sportot, büszkék az öttusára és az olimpiára kijutott versenyzőkre, ezért a Városháza nagytermében csütörtökön és pénteken reggel 8.30 órától közös szurkolásra hívnak minden érdeklődőt, ahol a résztvevők folyamatosan nyomon követhetik a versenyszámok menetét is. A szervezők szeretettel várnak mindenkit!
2008.08.19. 14:23 |