-
Kórházi felügyelő tanács tagokat keresnek
Nyilvános felhívást tett közzé az egészségügyi intézmény. Olyan egészségügyi területen tevékenykedő társadalmi szervezetek jelentkezését várják, amelyek részt kívánnak venni az egészségügyi intézmény kórházi felügyelő tanácsának munkájában. Jelentkezni 2026. június 30-ig lehet.
2026.05.21. -
Fehérvár köszöntötte katonáit
Évtizedes hagyományokhoz híven és a Magyar Honvédelem Napjához kötődően Székesfehérvár Önkormányzata gálaesttel köszönte meg a helyőrségben szolgáló katonák áldozatos munkáját. Az ünnepség keretében idén is átadták Székesfehérvár városának rangos elismerését, a Sipos Gyula-díjat, valamint a Gyuricza-emlékgyűrűt.
2026.05.19. -
Drogdílereket fogtak el
Hét kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe Fejér vármegyében. Seregélyesi, perkátai és fehérvári személyeket gyanúsítanak azzal, hogy tiltott szert árultak. Többek között több mint egy kg kristályos anyagot foglaltak le a rendőrök a házkutatások során.
2026.05.20. -
Kiszáradás határán a Velencei-tó
Kritikusan alacsony a Velencei-tó vízszintje, már a nyár kezdetén 70%-a hiányzik a tó vízkészletének! Hiába a múlt héten lehullott 30 mm-nyi csapadék, jelen pillanatban úgy áll, hogy június közepére elérheti a vízállás Agárdnál a valaha volt legalacsonyabb szintet.
2026.05.20.
Közmeghallgatás volt az Árpád-ház programról
Az Árpád-ház programmal kapcsolatban tartottak közmeg- hallgatást. A nyilvános programon bárki megoszthatta a témával kapcsolatos javaslatait. Az Árpád-ház Programot a 2013. augusztusi székesfehérvári kormányülésen fogadta el a kormány, célja, hogy hazánk 2022-ben az Árpád-ház európai rangjához méltó módon ünnepelhesse az Aranybulla kiadásának 800., 2038. augusztusában pedig Szent István halálának 1000. évfordulóját.
2016.10.25. 17:41 |
Az Árpád-ház programmal kapcsolatban tartott közmeghallgatást Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése. A nyilvános programon bárki megoszthatta a témával kapcsolatos javaslatait. Az Árpád-ház Programot a 2013. augusztusi székesfehérvári kormányülésen fogadta el a kormány, célja, hogy hazánk 2022-ben az Árpád-ház európai rangjához méltó módon ünnepelhesse az Aranybulla kiadásának 800., 2038. augusztusában pedig Szent István halálának 1000. évfordulóját.
LETÖLTHETÕ prezentáció az Árpád-ház programról ( a prezentáció grafikái illusztrációk, 24MB, .ppt)
A program elemeit ismertetve Székesfehérvár polgármestere szólt a Látogatóközpontról, a Bazilikatörténeti Múzeum és Kutatóintézetről, a Koronázó Bazilikáról és a Nemzeti Emlékhely Sétaútról is. Cser-Palkovics András beszélt arról, hogy megtörtént a négykaréjos templom feltárása és a Bazilika előtt üvegfedéssel tennék bemutathatóvá a négykaréjos templomot. Mint mondta, az önkormányzat számos szakmai szervezet közreműködésével munkacsoportot hozott létre, melynek feladatai között a Nemzeti Emlékhely komplex fejlesztése, a királyi koronázó templom és temetkezési hely múzeumának megvalósítása és a Nemzeti Emlékhely sétaút kialakítása is szerepel.

Székesfehérvár polgármestere kiemelte, fontos cél, hogy a ma méltatlan körülmények között lévő kövek láthatóvá és kutathatóvá váljanak és méltó körülmények közé kerüljenek. Cser-Palkovics András elmondta, hogy a Nemzeti Emlékhely Sétaút programja jövő héten kerül majd a közgyűlés elé, az út főbb állomásai tematikusan kötnék össze a Belvárost és a program lehetőséget adna akár többnapos fehérvári tartózkodásra is. Elhangzott, hogy a 2022-es Aranybulla emlékévre az Aranybulla környékének teljes parkosítása és közösségi térré alakítása is tervben van. Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta, a Nemzeti Emlékhely esetében érzékelhetővé kellene tenni azt, hogy a kutatási eredmények alapján mit is jelentene, ha állna a koronázó bazilika.

Smohay András, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatója a közmeghallgatáson az egyházmegyei látogatóközpont terveiről beszélt, aminek köszönhetően „alternatív városkapu” nyílhat a Lakatos utcában. A látogatóközpontban interaktív tárlat keretében a magyar Szent Családot mutatnák be a látogatóknak, akik a kiállítás megtekintését követően a Püspöki Palota kertjén keresztül érkeznének meg a palotába, majd onnan az mai egyházmegyei múzeum épületébe.
Az ország bölcsője programhoz az egyházmegye azt javasolja, hogy a Nagyboldogasszony Bazilika romjai felett olyan dómmúzeum épüljön, ami méltó és korszerű, valamint méretében is korrelál a korábbi templommal. A templomban eltemetettek sírjának jelzését időtálló, nemes anyagból javasolják megjeleníteni. Szent Imre sírjánál egy Szent István szobor, Szent István sírjánál pedig Szűz Mária szobrának felállítását javasolják. A Városház tér kapcsán a tér szakrális jelleggel való felruházását javasolják.

A további hozzászólók között Dr. Cseh József arra tett javaslatot, hogy az osszáriumban lévő csontok DNS állományának vizsgálatával azonosítsák be Árpád-házi királyainkat, így lehetőség nyílna a királyok újratemetésére is és a királyok sírjai oda kerülhetnének, ahol eredetileg eltemették őket. Dr. Cseh József javasolta továbbá a IV. Béla korabeli városfal rekonstrukcióját és a Palotai kapu, valamint a Budai kapu újraépítését is.

dr. Hollós László, az Árpád-ház program kapcsán kiemelte, méltó környezetben kell elhelyezni a romokat, védett megőrzött állapotban. Hangsúlyozta, hogy élővé kell tenni a Nemzeti Emlékhelyet, ennek jó példája volt, amikor a Királygalériában felavatták a Nagy Lajos királyt ábrázoló vörösréz domborművet, több száz ciszterci diák közreműködésével. A hozzászólók között Csiszár István azt javasolta, hogy eredeti állapotában rekonstruálják a koronázó bazilikát a világ magyarsága és a katolikus világ segítségével.

Dr. Busics György a az Árpád-ház program kapcsán a nyilvánosság erősítésének és a visszajelzések gyűjtésének fontosságát hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a legjobb tervezők által, a legjobb anyagokból kell építkezni a Nemzeti Emlékhelyen.
