-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Közlekedik a család - országos közlekedésbiztonsági vetélkedő
Az elmúlt évek kedvező tapasztalatai alapján idén is meghirdetik a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedőt. A Fejér megyei döntő Székesfehérváron lesz május 9-én a Mátyás király körúton, reggel 9-től, délután 15 óráig. A programon legjobban teljesítők úautót nyerhetnek.
2015.05.08. 11:42 |
Az elmúlt évek kedvező tapasztalatai alapján az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság és szakmai támogató partnereik idén is meghirdetik a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedőt. A Fejér megyei döntőre Székesfehérváron kerül sor május 9-én a Mátyás király körúton, reggel 9-től, délután 15 óráig. A programon legjobban teljesítő újra személyautót nyerhet.
A verseny fődíja egy Skoda Fabia Combi személygépkocsi. Nevezhet minden olyan magyarországi lakóhellyel rendelkező család, ahol legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, továbbá ahol 6-17 év közötti gyereke(ke)t nevelnek. A területi versenyeket a fővárosi és a megyei balesetmegelőzési bizottságok bonyolítják le 2015. április 25. és június 13. között, az országos döntő 2015. június 21-én, Mogyoródon, a Hungaroringen lesz.

A Fejér megyei döntőre Székesfehérváron kerül sor május 9-én a Mátyás király körúton 9-től 15 óráig. A területi versenyre a verseny honlapján (www.kozlekedikacsalad.hu) elektronikus úton, valamint a vetélkedő napján, a helyszínen személyesen lehet jelentkezni 13 óráig. Délelőtt 11 és 12 óra között az esemény vendégei lesznek a hokis kedvencek is: Kóger Dániel, Szirányi Bence és Rajna Miklós, dedikálnak, valamint a tervek szerint egy gyors kerékcsere bajnokságban is részt vesznek. A Vörösmarty Rádió is a helyszínen követi a programot panoráma stúdiójából.
A családok tesztlap kitöltése után autós és kerékpáros ügyességi feladatokban, műszaki ismeretekben és elsősegélynyújtás terén mérik össze felkészültségüket. Lesz kerékcsere verseny, házaspár totó, autós és kerékpáros ügyességi pálya, vicces ügyességi játékok. A szülőknek a forgalomban is bizonyítaniuk kell, a gyerekeket motor szimulátor várja. 11 és 12 óra között az esemény vendégei lesznek a világbajnok fehérvári jégkorongozók, Kóger Dániel, Szirányi Bence és Rajna Miklós, akik kipróbálják magukat a versenyen, de dedikálásra is szívesen várnak mindenkit.
A Skoda Fabia Combit bármely család megnyerheti, mely ismeri, és megfelelően alkalmazni is tudja a mindennapok biztonságos közlekedéséhez szükséges szabályokat. A székesfehérvári rendezvény házigazdája a Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság és a WolfAuto. A honlapon május 1. és június 7. között ötfordulós játékos közlekedésbiztonsági vetélkedő kerül lebonyolításra. A feladatokat eredményesen teljesítők között fordulónként kisorsolásra kerül a Hungaroring Sport Zrt. felajánlásaként a Formula 1 Magyar Nagydíjra 2 db belépő, az Autós Nagykoalíció felajánlásaként 1 db 10.000 Ft értékű üzemanyag utalvány, valamint a Porsche Hungária Kereskedelmi Kft. felajánlásaként 1 db 10.000 Ft értékű Skoda ajándékcsomag. Az internetes játékra családok is jelentkezhetnek, és fordulónként pontokat gyűjthetnek. A legeredményesebben szereplő család részére a szervezők lehetőséget biztosítanak, hogy az országos döntőbe jusson és ott a területi versenyek legjobbjaival mérje össze tudását.
A versennyel kapcsolatban további információ: www.kozlekedikacsalad.hu