Közgyűlés után - Warvasovszky Tihamér polgármester sajtótájékoztatója

 „ Egy város életében mindig óriási dolog, ha megvan a költségvetés és örömmel mondhatom, hogy Székesfehérvárnak az ország hasonló nagyságú városaihoz képest van elfogadott költségvetése” –mondta közgyűlés utáni sajtótájékoztatóján Warvasovszky Tihamér. A költségvetés összeállítása előtt több mint 30 személyes egyeztetésen vett részt a polgármester. Az egyéni képviselők körzetre lebontott költségigénye is bekerült a város költségvetésébe. A költségvetést nem egy hónap alatt állítanak össze egy költségvetést mondta Warvasovszky Tihamér. A költségvetés főösszege 33.3 milliárd Forint, ami majd 4 milliárd Forinttal több, mint a tavaly februárban elfogadott költségvetés főösszege. Ennek jelentős része a közpionti költségvetésből érkezik, és Fehérvár esetében jelentős a saját bevétel is. Elfogadta a város 2007. évi költségvetési rendeletét Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése

2007.02.16. 12:54 |
„ Egy város életében mindig óriási dolog, ha megvan a költségvetés és örömmel mondhatom, hogy Székesfehérvárnak az ország hasonló nagyságú városaihoz képest van elfogadott költségvetése” –mondta közgyűlés utáni sajtótájékoztatóján Warvasovszky Tihamér. A polgármester csalódottságának is hangot adott, elmondása szerint egy városi képviselőnek nem az országos politikai helyzetet kell alapul venni a helyi ügyekben való döntésnél. Elfogadta a város 2007. évi költségvetési rendeletét Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése

A költségvetés összeállítása előtt több mint 30 személyes egyeztetésen vett részt a polgármester. Az egyéni képviselők körzetre lebontott költségigénye is bekerült a város költségvetésébe. A költségvetést nem egy hónap alatt állítanak össze egy költségvetést mondta Warvasovszky Tihamér. A költségvetés főösszege 33.3 milliárd Forint, ami majd 4 milliárd Forinttal több, mint a tavaly februárban elfogadott költségvetés főösszege. Ennek jelentős része a közpionti költségvetésből érkezik, és Fehérvár esetében jelentős a saját bevétel is. Az Iparűzési Adó bevétel 8.5 milliárd Forint lesz várhatóan, ami az országban az egyik legnagyobb ilyen bevétel Budapest után. Ez meghatározó alapot ad a 2007-es költségvetés zavartalan végrehajtásához.

Az idén is számol a város hitelfelvétellel: a törvényben engedélyezett hitelfelvétel maximumát meg sem közelíti az a 2.7 milliárd Forint, amit az idén fel szeretne venni a város. Ebből 1.8 milliárd Forintot a panelrekonstrukció miatt kifizetendő önkormányzati 1/3-ad rész kifizetése miatt, de a fennmaradó 800 millió Forintot is fejlesztésre és nem működésre fordítja a város. Ezt a hitelfelvételt fel kell vállalnia Székesfehérvárnak és ha lesz további pályázat (reményét fejezte ki, hogy lesz családi házfelújításra is) akkor azt is támogatja majd a város önkormányzata a lakók érdekében.

A kiadások közül a legtöbbet az intézmények fenntartására fordít a város. A mintegy 17 milliárd Forint mellett 1 milliárd van a céltartalékban, ami majd az év során szintén az intézményekhez kerül majd. Az országban egyedül biztosítja a közalkalmazottaknak a magánnyugdíj-pénztári befizetést, ami 330 millió forint ebben az évben. A polgármester kiemelte, hogy 4500-ról 5000 Forintra emelték minden közalkalmazottnak az étkezési hozzájárulást. A költségvetés tartalmazza az iskolatej akció folytatását a rászorulók ingyenes tankönyvellátását és minden olyan személyi többletkiadást, amit joggal megérdemelnek a város közalkalmazottjai.

A pályázatokkal kapcsolatban Warvasovszky Tihamér kiemelte, hogy a pályázati alap 150 millió Forint, amiből 20 milliót a civileknek különítettek el. Szeretnék a szervezeteket arra ösztönözni, hogy pályázzanak a szervezetek, amihez a Városháza minden segítséget meg fog adni. A civilekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy a költségvetés mintegy 200 millió Forintot tartalmaz a civilek támogatására, de több mint 50 szervezet ingyen kapja a várostól az irodáját és idén először a közületi helyett lakossági díjat kell fizetnie a civileknek az irodák fűtéséért, a különbözetet, pedig az önkormányzat fogja kifizetni.

A közbiztonság terén döntöttek arról, hogy kiírják a közbeszerzési pályázatot a térfigyelő kamerarendszerek beszerzésére és működtetésére, de 10, illetve 8 millió Forinttal a Polgárőrséget és a rendőrséget is támogatja a város.

A panelok energiatakarékos felújítása (5.4 mrd Ft.) miatt beruházásra mintegy 10 milliárd Forintot költ idén a város –mondta Warvasovszky Tihamér. Ezen kívül szerepel az 1+1 program keretében 100 millió Forint az utakra, 90 millió Forint a tömegközlekedésre. A város tovább folytatja a játszótér-felújítási programot is. A Belvárosi épületek rekonstrukciójára egy rendeletet fog alkotni a közgyűlés, ami támogatást nyújt majd a belvárosi épületek felújítására.

Warvasovszky Tihamér szerint a költségvetése gazdag a városnak, ami a város eddigi stratégiáira és programjaira épül. Egy stabil gazdálkodást biztosít azonban az intézmények ésszerű működtetését, esetleg átszervezését meg kell valósítani.

Útfelújítás kapcsán tegnap a közgyűlés elfogadott egy hat évre szóló programot, ami az első két évre már konkrét összegeket is meghatároz. A 2007-es költségvetés már tartalmazza ezeket a számokat és a következő évek feladatai is tételesen szerepelnek az anyagban. Hangsúlyos a kerékpárút, a gyalogos átkelőhely és jelzőlámpás csomópontok építése. Példaként említette, hogy a Berényi úton már régi kérés, hogy legyenek jelzőlámpás gyalogos átkelőhelyek. Az idén elkészülnek a kivitelezési tervek és jövőre várható a megvalósítás.

Az intézmények felújítására is hat éves programot fogadott el a közgyűlés. A város intézményeinek kora 35-50 év és nincsenek kifogástalan állapotban –fogalmazott árnyaltan a polgármester. A hat éves program idei része 302 millió forint, ezt intézmény felújításra fordítják. Jövőre a vizesblokkok felújítását a nyílászárók cseréjét és az akadálymentesítést szeretnék elérni. 2009-tól pedig a fűtés és világítás korszerűsítést szeretnének. Hat év alatt 2.3 milliárd Forintot fordítanak a programra.