-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Középkori divatbemutatóval és királyi kardforgatókkal várták a családokat az Emlékhelyek Napján
Minden korosztály számára érdekes programokkal készült az Emlékhelyek napjára a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ és a Szent István Király Múzeum.
Az érdeklődők szombaton a Romkert árkádjai alatt elmélyülhettek a kalligráfia, a kódexírás rejtelmeiben, és maguk is megpróbálkozhattak a középkori betűírással, iniciáléfestéssel.
Vincze Mátyás vezetésével pedig a papírmerítés rejtelmeiben is elmerülhettek a résztvevők. A mester Székesfehérváron 1994 óta készít ezzel a kétezer éves ősi módszerrel időtálló savmentes papírokat, nyomatokat, egyedi munkákat. Népszerű volt az éremverés is, a mesterek 14–15. századi ruhában tartottak ismeretterjesztő előadásokat a korabeli technikákról és készítettek saját érmét, amit emlékül haza is vihettek a résztvevők.
A Szent István Király Múzeum munkatársai szakmai tárlatvezetésekkel is várták a közönséget. Délelőtt Reich Szabina régész kalauzolta a helyszínen a csoportokat.
A tárlatvezetésen a bazilika építéstörténetére helyezte a hangsúlyt, de szó volt arról is, hogyan zajlottak az ásatások, milyen érdekességeket lehet megtudni a különböző temetkezési szokásokról és arról is, hogy mit mesélnek a falak? A résztvevők bejárhatták a Romkert egész területét és a várost kerítő fal maradványait is megszemlélhették a Koronázó Bazilika maradványai mellett. Ez utóbbi kapcsán Reich Szabina a különböző építési periódusokat, azoknak a látható elemeit mutatta be az érdeklődőknek.
Az Emlékhelyek Napján két játékot is kínáltak az érdeklődőknek, akik a kódfejtős játék keretében bejárhatták Középkori Romkert fontos helyszíneit, a rejtvényeket megfejtve pedig a III. Béla király és első felesége sírját feltáró régész munkásságával ismerkedhettek meg. A Bazilika születik című óriás társasjátékban pedig „felépíthették” az egykori templomot.