-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Közelebb Istenhez a mindennapokban – az MMA szabadtéri kiállítását köszöntötték
A NEK2020 című szabadtéri tablókiállítást pünkösd ünnepén nyitották meg a Szent Imre templom melletti területen.
Összesen 28 művész – a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának tagjai és általuk meghívott alkotó – mutatkozik be a tablókon, melyek a szeptember 5-12-e között Budapesten megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus köszöntésére készültek.
A július 4-ig látható kiállítást szombaton búcsúztatták.
Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében arról beszélt, óriási öröm, hogy másfél év után végre személyesen, védőmaszk nélkül találkozhatnak az emberek. A kiállítás a történelmi város egy olyan pontján van, ahol önmagában is komoly értékek veszik körül, gondoljunk csak az Országalmára, a Szent Imre-templomra, a Városházára és a Nemzeti Emlékhelyre. „Mit üzen nekünk ez a hely? Értékeket üzen, melyek a múltban gyökereznek, de ugyanolyan fontosak a jelenben és csak akkor lehet jövőnk, ha megértjük, hogy ezeket az értékeket ápolnunk és tisztelnünk kell.” - mondta, majd hozzátette, a szabadtéri tárlat komoly értékeket közvetít, melyek fogódzót adnak a mindennapokban és adtak az elmúlt másfél évben is.
Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke arról beszélt, ezt megelőzően 1938-ban volt eucharisztikus kongresszus Budapesten, és idén újra a magyar fővárosban ad otthon a világeseménynek. A kiállításról így szólt: „A hívő ember tudja, hogy az Isten mindenhol jelen van és mindenhol lehet vele találkozni. Mégis a hívő ember számára is nagy segítség, ha talál jeleket, melyek Isten közelségét mutatják, és a rátalálást könnyebbé teszik. Ezek a képek, melyek most a főtéren vannak és melyeket oly sokan nézegettek jövet-menet, mind-mind a bennünket szerető, hozzánk közel lévő Istenről szólnak. Mutatják, hogy Isten ma sincs távol az embertől, hogy az embernek ma is szüksége van Istenre. Így volt ez a múltban és így van ez most is.” – fogalmazott a főpásztor.
A tárlatot a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára, dr. Kucsera Tamás Gergely mutatta be és méltatta. Úgy fogalmazott: „Elfelejtettük Istent, pedig Jézus Krisztus nap mint nap meghív minket. A kereszténység az egész emberiség ajándékává válhatna, hétfőtől vasárnapig tartó ünnepnapokat adhatna, ünnepnapokká válhatna. A mindennapos ünnepek során tanítványai lehetnénk az Istenembernek, aki legszentebb áldozatával hív meg minket majd’ 2000 esztendeje…Nem kell, mert lehet mindent megérteni, így tárulkozik fel számunkra a hit és a művészet. Ma itt Székesfehérváron magyarságunk és kereszténységünk egyik történelmi középpontjában is.”
A szabadtári tablókat július 4-ig láthatják a Városház téren sétálók.