-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Közel a természet - nyílt napot tartottak a Fehérvári Állatotthonban
Vasárnap hagyományos nyílt napot rendeztek a HEROSZ Fehérvári Állatotthonában, melynek keretében közös sétával, kutya-szépségversennyel, a Sóstó és a Velencei-tó élővilágát bemutató előadásokkal, interaktív játékokkal, állatsimogatóval és számos egyéb programmal várták az érdeklődőket. A Fehérvári Állatotthonban az év első öt hónapjában a befogadott állatok száma meghaladta a 340-et, gazdát találtak 191 kutyának és 75 cicának.
2015.06.07. 20:16 |
Vasárnap hagyományos nyílt napot rendeztek a HEROSZ Fehérvári Állatotthonában, melynek keretében közös sétával, kutya-szépségversennyel, a Sóstó és a Velencei-tó élővilágát bemutató előadásokkal, interaktív játékokkal, állatsimogatóval és számos egyéb programmal várták az érdeklődőket.
Az állatotthon egyik legfontosabb rendezvénye minden évben a hagyományos nyílt nap, melyet ezúttal „Közel a természet!” mottót adták. Az állatbarátokat, családokat számos érdekes, játékos programmal várták egész délután. Kapunyitás után közös kutyasétáltatással indult a rendezvény, volt előadás a közeli Sóstó és a Velencei-tó természeti értékeiről, majd kutyaiskolák, állatvédelmi szervezetek, kutyák ápolásával, gondozásával, gyógyításával foglalkozó orvosok és szakemberek tartottak bemutatókat, tanácsadást.
A gyerekek számára játszóházat szerveztek, volt többek között arcfestés, állatsimogató. A szépségversenyen keresték a Fehérvári Állatotthon legszebb kutyáját, a szavazók között egy tortát sorsoltak ki. Érdemes volt tombolát vásárolni, a támogatók idén is közel 200 ezer forint értékben ajánlottak fel nyereményeket. A tombolából befolyó bevételt a sérült állatok gyógykezelésére fordítják.
A Fehérvári Állatotthonban az év első öt hónapjában a befogadott állatok száma meghaladta a 340-et, gazdát találtak 191 kutyának és 75 cicának. A kutyák 70 százalékát ivartalanították, a cicák is oltva, féregtelenítve, ivartalanítva kerültek új gazdához. A 125 ivartalanítási műtéten kívül komoly figyelmet és költségeket fordítottak a sérülten bekerült állatok ápolására, gyógyítására.
Az állatok etetésére csaknem öt tonna tápot, rengeteg húst és tésztát, konzervet használtak fel. A menhely munkatársai minden hónapban két-három rendezvényt szerveztek, illetve folyamatosan működtették a HEROSZ Gyermektagozatát négy székesfehérvári általános iskolában és egy óvodában.



