-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Kovács Bálint gyorsasági motorversenyzőt fogadták a Városházán
A székesfehérvári gyorsasági motorversenyző ötéves korában kezdett el motorozni, majd végigjárta a ranglétrát az utánpótláskorosztályokban.
Magyarországon már 13 évesen eredményesen szerepelt a felnőtt mezőnyben, melynek köszönhetően tehetségére a Superbike-világbajnokságon szereplő H-Moto Team is felfigyelt.
Kovács Bálintot, aki a Bol d'Or 2025 nemzetközi motorkerékpár-hosszútávú versenyen összetettben a 3. helyet szerezte meg, a géposztályában pedig a győztes csapat versenyzője lett, dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester fogadta a Városháza Kistanácstermében. A beszélgetés során a versenyző felelevenítette, hogy áprilisban Le Mans-ban nagyot bukott, kulcscsonttörést szenvedett, de szerencsére gyorsan visszajött a sérülésből és egyre jobb formába lendült.
A szezon záróversenyén, a legendás Bol d'Oron pedig összetettben a harmadik, kategóriájában pedig az első helyen zárt – az eredményeknek köszönhetően pedig az év végi stock világkupa harmadik helyét is bezsebelték. Kovács Bálint elmondta, a karrierje elején aláírta volna ezeket az eredményeket, de most már szeretne többet elérni, még feljebb lépni.
A jövőbeni céljaival kapcsolatban pedig reméli, hogy ennek a sikernek köszönhetően újabb lehetőségek nyílnak majd meg előtte, szeretne eljutni a japán versenyre is. A 2026-os esztendőben egy jó motorral az eddigi legjobb formájában próbál majd versenyezni az Endurance világbajnokságon, miközben a német bajnokságban is indulna.
Dr. Cser-Palkovics András polgármester elmondta, a motorversenyek egyre népszerűbbek Magyarországon, és nagy büszkeség, hogy immár egy helyi, fehérvári fiatal versenyzőért is szoríthatunk. A jó hangulatú beszélgetés során szóba került, hogy a győri Széchenyi István Egyetem műszaki menedzser szakán végzett fiatalember a doktori fokozatot is szeretné megszerezni a jövőben, ezen kívül fontosnak tartja, hogy a versenyzés mellett népszerűsítse a motorozást a közösségi közlekedés tekintetében is, ami Magyarországon még gyerekcipőben jár.
A versenyző menedzsere, Kelemen Krisztián reményét fejezte ki, hogy az idei sikereknek köszönhetően mind Bálint, mind a magyar motorsport még komolyabb célokat tűzhet majd ki a jövőben. Ehhez folyamatosan keresik az újabb és újabb támogatókat, hiszen a motorsport anyagilag is nagyon megterhelő. A városvezető végül sok sikert és sérülésmentes évet kívánt a fiatal a versenyzőnek.