Koszorúk és mécsesek vására a Liszt Ferenc utca bejáratánál

2009.10.22. 12:42 |
Mindenszentek és a Halottak napját megelőzően évről évre nagy az érdeklődés a koszorú, a mécses, és a krizántém árusítása, illetve vásárlása iránt. A Városgondnokság Városi Piac melletti parkolóban elhelyezett asztalokon, a piac csarnokában, a Palotai úti Szezonális piacon és az Alba Plaza elötti téren kihelyezett faházakban biztosított helyet a kereskedőknek.
KÉPGALÉRIA a koszorúvásárról
A vásár október 21-től november 2-ig tart. A piacon és mellette hajnali 05 órától 16 óráig (A piac hivatalos nyitvatartási idejében). Az Alba Plaza előtt és a Szezonális Piacon reggel 6-tól este 6 óráig tartanak nyitva az árusok.

 Az idei évben először rendezett vásárról Bozai István városgondnok, Fülöp György a Városi Piac vezetője és Rönkös József temető üzemeltetés vezető tartott sajtótájékoztatót.
 
 

Gazdaság

  1. Franciaországban terjeszkednek

    A Franciaországban megvalósított sikeres projektekre építve a fehérvári Continest elindította első franciaországi képviseletét. A partnerség a helyi jelenlétből eredő logisztikai és költségelőnyökre építve még kedvezőbb feltételekkel teszi elérhetővé a Continest innovatív megoldásait a francia piac környezettudatos, modern rendezvényeket és sporteseményeket szervező szereplői számára.

    2026.08.17.
  2. A fehérvári Ikarus szállítja Szkopje új elektromos buszflottáját

    Az Ikarus sikeresen lezárta történetének legnagyobb elektromos buszbeszerzését. A közbeszerzési eljárás lezárultát és a szerződés jogilag kötelező érvényűvé válását követően 150 elektromos buszt és 75 töltőállomást szállítanak Észak-Macedónia fővárosába és az ország számos városába.

    2026.08.12.
  3. Megérkeztek a midibuszok

    Szerdán megérkeztek Magyarországra a Goldi Mobility Kft. által Székesfehérvár részére szállítandó Zonson GTZ6859BEVBF elektromos midibuszok - írja a Magyarbusz Info. A 8,5 méter hosszú járműveket nettó 126,23 millió forintos darabonkénti vételáron szerzi be Székesfehérvár.

    2026.08.06.
  4. Befizette Székesfehérvár a szolidaritási hozzájárulás aktuális részletét

    Átutalta a szolidaritási hozzájárulás idei harmadik részét Székesfehérvár. Amint a polgármester Facebook bejegyzésből kiderül, idén még 3,6 milliárd forintot kell befizetnie a városnak.

    2026.07.23.