Koronázási szertartás a Nemzeti Emlékhelyen - augusztus 21-én és 22-én is lesz

Az egykori Nagyboldogasszony Bazilika falai képzeletben ismét magasra emelkedtek, míg a királyt ünnepélyes szertartás keretében megkoronázták. A Nemzeti Emlékhely – Középkori Romkert mellett elsétálók szemtanúi lehettek az évszázadokon át szigorú szertartásrend szerint zajló eseménynek.
2026.08.15. 21:55 |
Koronázási szertartás a Nemzeti Emlékhelyen - augusztus 21-én és 22-én is lesz

A Királyaink koronázása szertartásjátékban a Vörösmarty Színház művészei mellett a Rákóczi Szövetség városunkban táborozó fiataljai vállaltak szerepet.

A produkciót még két alkalommal láthatják a Székesfehérvári Királyi Napok keretében: augusztus 21-én és 22-én 19.30 órától a Nemzeti Emlékhelyen.

A Székesfehérvári Királyi Napok keretében idén több történelmi program is várja a közönséget a Belvárosban. A koronázási szertartást eleveníti fel több időpontban a Királyaink koronázása című szertartásjáték a Nemzeti Emlékhelyen, amelyet első alkalommal szombaton este láthatott a közönség. Ez a mostani produkció - a korábbi szertartásjátékokkal ellentétben – nem egy konkrét uralkodóhoz kötődik, hanem a szigorú koronázási liturgiát idézi fel.

A szertartásjátékban a Rákóczi Szövetség városunkban táborozó erdélyi és felvidéki fiataljai mellett a Vörösmarty Színház színművészét, Sarádi Zsoltot, valamint Illés Áront, Strasszer Domonkost és Balogh Mihályt láthatta, és a nemrégiben elhunyt Mihályi Győző színművészt hallhatta a közönség. Mihályi Győző hosszú éveken át vállalt szerepet és a herold karakterébe bújva mondta el a nézőknek, pontosan mit is látnak éppen. Hála a technikának és az egykori felvételeknek, az idei szertartásjátékon az ő tolmácsolásában hallhatták az események menetét.

A szombati előadást követően a Királyaink koronázása augusztus 21-én és 22-én 19.30 órakor kezdődik a Nemzeti Emlékhelyen, a programon a részvétel ingyenes.

Mindenkit szeretettel várnak!.