-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Környezetvédelmi akció a takarékosabb, tudatosabb életmódért
A Humusz Szövetség a Norvég Civil Támogatási Alapból nyert támogatást a „Re: Gondolatok a világról” (Re Thinking the World) című programjával. Az országos program- és kiállítás-sorozat legelőször Iszkaszentgyörgyön mutatkozik be a Szent György Napok keretében, 2015. április 25-én, szombaton, míg a Re-design kiállítás 2015. április 22-28-ig tart az iszkaszentgyörgyi Integrált Közösségi és Szolgáltató Térben.
2015.04.20. 09:40 |
A Humusz Szövetség a Norvég Civil Támogatási Alapból nyert támogatást a „Re: Gondolatok a világról” (Re Thinking the World) című programjával. Az országos program- és kiállítás-sorozat legelőször Iszkaszentgyörgyön mutatkozik be a Szent György Napok keretében, 2015. április 25-én, szombaton, míg a Re-design kiállítás 2015. április 22-28-ig tart az iszkaszentgyörgyi Integrált Közösségi és Szolgáltató Térben (IKSZT), melyre szeretettel várják az érdeklődőket.

Az esemény célja, hogy a helyi lakosság elsajátítsa a „nulla hulladék elképzelés” lényegét, megkedvelje és megismerje a különböző újra-használati formákat, továbbá ne utasítsa el a használt holmikat. Az akciókkal a szervezők azt szeretnék elérni, hogy a közreműködő helyi civil szervezetek – és ezáltal a hálózat – társadalmi bázisa erősödjön, új embereket vonzzanak magukhoz, önkénteseket toborozzanak. A megmozdulás célja a helyi környezetvédelmi akciók révén a figyelemfelkeltés, a tájékoztatás és a szemléletformálás.
A figyelemfelhívó akció révén a helyi lakosságból egy olyan mag érlelődhet ki, amely számára fontos a környezetvédelem, a hulladékmegelőzés, odafigyel a hátrányt szenvedőkre, és nyitott a tanulásra, az új, mindennapi módszerek elsajátítására (pl.: adományozás, csereberék szervezése, csomagolásmentes vásárlás, helyi termékek preferálása, házi komposztálás, közös használat stb.). A program fő motivációja, hogy mind többen váltsanak majd takarékos, tudatos életmódra. A helyi ügyek megoldására ők alkalmanként aktivizálják magukat a helyi tagszervezet koordinálásával. A régióban a székesfehérvári Gaja Környezetvédő Egyesület vállalta a fenti programban való közreműködést.
A program néhány eleme:
1. pályázati felhívás három célcsoportnak újrahasznosítás témakörben
Óvodáknak: http://humusz.hu/jatszdujra
Iskoláknak: http://humusz.hu/rebutorpalyazat
Lakosságnak: http://humusz.hu/redesignpalyazat
2. Szabadtéri társasjáték kifejlesztése
3. Re-designkiállítás
4. Garázsvásár szervezése
5. Helyi szemléletformáló önkéntes akció
6. Nulla Hulladék stand bemutatása