-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Könyvbemutatók a jogi népszokásokról és a napóleoni háborúk magyar nemesi felkeléseiről
Dr. Gelencsér József néprajzkutató „Õseink szokásait követtük…” című könyvét március 3-án, kedden 17 órakor a Vörösmarty Társaság nagytermében, míg Vizi László Tamás ”Kövesd példájokat vitéz eleidnek…” című kötetét március 4-én, szerdán szintén 17 órakor ajánlják az érdeklődők figyelmébe a Városi Levéltár és Kutatóintézet Szekfű Gyula termében.
2015.03.02. 15:04 |
Dr. Gelencsér József néprajzkutató „Õseink szokásait követtük…” című könyvét március 3-án, kedden 17 órakor a Vörösmarty Társaság nagytermében, míg Vizi László Tamás ”Kövesd példájokat vitéz eleidnek…” című kötetét március 4-én, szerdán szintén 17 órakor ajánlják az érdeklődők figyelmébe a Városi Levéltár és Kutatóintézet Szekfű Gyula termében.

A ”Kövesd példájokat vitéz eleidnek…” A magyar nemesi felkelés a francia háborúk időszakában, különös tekintettel Székesfehérvár és Fejér vármegye inszurrekciós szerepére című könyvet, amelyet Vizi László Tamás jegyez, a Városi Levéltár és Kutatóintézet Szekfű Gyula termében 2015. március 4-én, szerdán 17.00 órakor mutatja be Hermann Róbert főtanácsos, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos-helyettese.
A kötet fülszövegében ajánlásként a következő áll: „(…)A mű szerzője ismerteti a napóleoni háborúk nemesi felkeléseinek nemzetközi és országos előzményeit, katonai és politikai hátterét, s egyúttal részletesen bemutatja azokat a helyi erőfeszítéseket, amelyekkel Fejér vármegye és Székesfehérvár szabad királyi városa az inszurrekciók sikeres megszervezéséhez hozzájárult. Ezáltal az országos köztörténet helyi, lokális megvalósulását tárja a téma iránt érdeklődő olvasók elé. A szerző, a Kodolányi János Főiskola főiskolai tanára több mint két évtizede kutatja a napóleoni háborúk korának inszurrekcióit. (…)”
A történettudomány, a szellemi néprajz, a jogtörténet, a büntető tudományok, a kriminálpszichológia eredményeit tanulmányozhatja az az olvasó, aki kézbe veszi dr. Gelencsér József néprajzkutató, címzetes egyetemi docens „Õseink szokásait követtük…” (jogtörténet, jogi népszokások, művészet) című könyvét. A Vörösmarty Társaság gondozásában megjelent kötet a jogtörténet, jogi népszokások és művészet határterületeit érintve új megállapításokat tartalmaz. A Vörösmarty Társaság nagytermében 2015. március 3-án, kedden 17.00 órakor S. Lackovits Emőke dr. néprajzkutató méltatja az új, hiánypótló kiadványt, és beszélget a szerzővel.