-
Nemzeti Gyásznap
Százhetvennégy éve, 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 tábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány volt miniszterelnökét. Október hatodikát 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánították. A bosszúhullám csak 1850 júliusától mérséklődött, amikor az európai felháborodás miatt a bécsi udvar nyugdíjazta a "hatáskörét túllépő" Haynaut.
2026.10.06. -
Változik a menetrend
Október 3-án és 4-én (hétvégén) a székesfehérvári vonalon karbantartást végeznek, emiatt napközben változik a menetrend: több vonat rövidebb útvonalon közlekedik - közölte a MÁVInform.
2026.10.03. -
Mikor lesz az őszi szünet?
Szeptember 1-jén becsöngettek az általános és középiskolások számára, ezzel hivatalosan is elkezdődött a 2026/27-es tanév. Összefoglaljuk, hogy mikor lesznek a szünetek, vagy mikor lesznek olyan témahetek, amik fellazíthatják a klasszikus tanulást.
2026.09.01. -
Nagyboldogasszony napja
Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep. Bár a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn,1950-ben hirdette csak ki, az ünnep az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. Magyarországon ez a nap kiemelt ünnep, 1948-ig munkaszüneti nap volt. Szombaton, Nagyboldogasszony ünnepén Spányi Antal megyés püspök tart ünnepi szentmisét a Bazilikában este hat órakor.
2026.08.15.
Kommunikációs kampányra írt ki pályázatot az NFH
Az Európai Unió strukturális alapjainak magyarországi eredményeit bemutató kommunikációs kampányra négy pályázatot írt ki a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH), összesen 1,43 milliárd forint értékben - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. A kiírás szerint a tenderre olyan pályázó jelentkezhet, aki 2003-ból és 2004-ből származó, hasonló tevékenységéből származó évi nettó árbevétele elérte a 220 millió forintot, valamint rendelkezik az elmúlt három évben évente két, egyenként legalább 40 millió forint értékű kreatív referenciával.
2005.08.07. 20:22 |
Az Európai Unió strukturális alapjainak magyarországi eredményeit bemutató kommunikációs kampányra négy pályázatot írt ki a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH), összesen 1,43 milliárd forint értékben - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.
A strukturális alapok magyarországi eredményeinek népszerűsítésére, reklámozására, PR-feladatok szervezésére és műsorok elkészítésére írt ki pályázatot az NFH, a rendelkezésre álló keretösszegeket 2006. december 31-ig illetve a keretösszeg erejéig lehet felhasználni.
A reklám- és kreatív feladatokra, tervezési tevékenységre, reklám- és filmanyagok gyártására valamint poszter és plakátnyomtatásra 112 millió forint áll rendelkezésre. A strukturális alapokon belül a pályázati összeg legnagyobb részét, 43,2 millió forintot, a humánerőforrás-fejlesztési program (HEFOP) eredményeinek bemutatására lehet felhasználni, 28,8 millió forint a gazdasági versenyképesség operatív programra (GVOP), 20 millió forint regionális operatív programra (ROP) áll rendelkezésre. A környezetvédelmi és infrastrukturális program eredményeinek népszerűsítésére 15,2 millió forintot, az agrár és vidékfejlesztési operatív programra (AVOP) 4,8 millió forintot fordítanak.
Előírások a pályázóknak
A kiírás szerint a tenderre olyan pályázó jelentkezhet, aki 2003-ból és 2004-ből származó, hasonló tevékenységéből származó évi nettó árbevétele elérte a 220 millió forintot, valamint rendelkezik az elmúlt három évben évente két, egyenként legalább 40 millió forint értékű kreatív referenciával. A kommunikációs kampány részeként 760 millió forint értékben írt ki tendert az NFH a strukturális eredmények magyarországi eredményeinek bemutatására.
A nyomtatott és internetes médiában történő hirdetési felületekre, televíziós és rádiós reklámidőre, köztéri óriásplakátokra, citylight-okra és mozgó hirdetésekre vonatkozik majd a vállalkozási keretszerződés.
A keretösszeg több mint felét, 424 millió forintot ebben az esetben is a humánerőforrás-fejlesztési program eredményeinek ismertetésére költenek. Az ajánlattevőknek 2002-ben, 2003-ban és 2004-ben évente legalább három, egyenként legalább nettó 400 millió forintos médiakampány-referenciával kell rendelkezniük.
A kommunikációs kampányhoz kapcsolódó rendezvények és PR-feladatok szervezésére kiírt NFH-pályázatra 320 millió forint áll rendelkezésre azon ajánlattevők számára, akik az elmúlt két évben azonos tevékenységből legalább nettó 300 millió árbevételt értek el. Ebben az esetben a legnagyobb összeg, 102,4 millió forint a regionális operatív programhoz kapcsolódó rendezvényekhez áll rendelkezésre. Az eredmények megismertetésére készülő cikkek, riportok, interjúk és műsorok elkészítésére 240 millió forintra írt ki tendert az NFH az elmúlt két évben 300 millió forintos árbevétellel rendelkező vállalatok számára.