Költségvetés 2010 - "a helyzet nem könnyű, de kezelhető"

 Rendkívüli év lesz gazdasági szempontból az idei, hiszen a válság okozta problémák és a rossz kormányzati intézkedések mind-mind negatív hatással lesznek a város költségvetésére - mondta dr. Cser-Palkovics András a város 2010-es büdzséjének összeállításáról tartott sajtótájékoztatón. Kiemelte, hogy a helyzet nem könnyen, de kezelhető és biztosítható az intézmények működése is. Ehhez hatékony, ellenőrzött gazdálkodás szükséges.
2010.01.15. 13:04 |
 Rendkívüli év lesz gazdasági szempontból az idei, hiszen a válság okozta problémák és a rossz kormányzati intézkedések mind-mind negatív hatással lesznek a város költségvetésére - mondta dr. Cser-Palkovics András a város 2010-es költségvetésének összeállításáról tartott sajtótájékoztatón.
 
  Kiemelte, hogy nincs még elfogadott koncepció sem. A héten javaslatot nyújtottak be a városvezetés felé, hogy a január 28-i Közgyűlés az előző évek gyakorlatával ellentétben már tárgyaljanak a költségvetésről, így három-négy héttel korábban kezdődhetne a költségvetés tárgyalása és a fehérváriak is előbb tudhatnak majd az őket érintő számokról. Ha már januárban elkezdődik a költségvetés tárgyalása, akkor lesz elég idő arra, hogy a fehérváriak választ kapjanak a kérdéseikre. Ha csak február végén kezdődne el a költségvetés tárgyalása, akkor az kampánytémává is válhatna - mondta. „A labda a város polgármesterénél van, aki nem utasította el a javaslatot.” -emelte ki. Ezt szerdán adták oda és a tervek szerint a január 28-i közgyűlés ezt első olvasatként meg tudja tárgyalni.
 
  Azért is jó lenne, ha a januári Közgyűlés már érdemben tudna foglalkozni a költségvetéssel mert a megye és a város közös intézményfenntartási tervei is a következő napokban körvonalazódik. Az erre vonatkozó számokat a költségvetés már tartalmazhatja. Mint mondta hamarosan az is kiderül, hogy hogyan alakulhat majd az együttműködés, hiszen közös bizottsági üléseket tartanak januárban a város és megye szakbizottságai.

 A költségvetés előkészítése a hivatal feladata, a beterjesztése pedig a város polgármesteréé. Mint mondta kíváncsian várják, hogy milyen számok szerepelnek majd benne. Látszik már, hogy 2010-ben korábban felvett hiteltörlesztésekkel és halasztott fizetési konstrukciókkal kell szembenéznie a városnak és az EU-s források önerő igénye is jelentkezik ebben az esztendőben. Ez azt mutatja, hogy a hiány mértéke jelentős lehet. Kiemelte, hogy a helyzet nem könnyen de kezelhető és biztosítható az intézmények működése is. Ehhez hatékony, ellenőrzött gazdálkodás szükséges.
 

Gazdaság

  1. Franciaországban terjeszkednek

    A Franciaországban megvalósított sikeres projektekre építve a fehérvári Continest elindította első franciaországi képviseletét. A partnerség a helyi jelenlétből eredő logisztikai és költségelőnyökre építve még kedvezőbb feltételekkel teszi elérhetővé a Continest innovatív megoldásait a francia piac környezettudatos, modern rendezvényeket és sporteseményeket szervező szereplői számára.

    2026.08.17.
  2. A fehérvári Ikarus szállítja Szkopje új elektromos buszflottáját

    Az Ikarus sikeresen lezárta történetének legnagyobb elektromos buszbeszerzését. A közbeszerzési eljárás lezárultát és a szerződés jogilag kötelező érvényűvé válását követően 150 elektromos buszt és 75 töltőállomást szállítanak Észak-Macedónia fővárosába és az ország számos városába.

    2026.08.12.
  3. Megérkeztek a midibuszok

    Szerdán megérkeztek Magyarországra a Goldi Mobility Kft. által Székesfehérvár részére szállítandó Zonson GTZ6859BEVBF elektromos midibuszok - írja a Magyarbusz Info. A 8,5 méter hosszú járműveket nettó 126,23 millió forintos darabonkénti vételáron szerzi be Székesfehérvár.

    2026.08.06.
  4. Befizette Székesfehérvár a szolidaritási hozzájárulás aktuális részletét

    Átutalta a szolidaritási hozzájárulás idei harmadik részét Székesfehérvár. Amint a polgármester Facebook bejegyzésből kiderül, idén még 3,6 milliárd forintot kell befizetnie a városnak.

    2026.07.23.