Kocsis Noémi magyar Bakancslistája, 777 történettel

Nézzék el a tegező stílust, de hosszú évekig egy munkahelyen dolgoztunk, a jó ismerősök között pedig nem szokás a magázódás.

Az első könyved A dajka címet viselte, a második a Bakancslista. Mi, micsoda neked? A dajka az első megjelent „szüleményed” volt, a Bakancslista meg témája miatt is országos érdeklődést kiváltó volt.

Mindkettő nagy kihívás, nagy kaland volt a számomra. A Scolar Kiadó nem tudott az első könyvemről, én jelentkeztem náluk, amikor láttam a nemzetközi Bakancslista című kiadványukat, ami a világ nevezetes helyeit mutatta be. Jelentkeztem, hogy szívesen készítenék egy magyar bakancslistát. Tetszett nekik az ötlet, így kezdődött ez a kaland.

Mi van a te bakancslistádon?

Ó, nagyon sok minden! Mindig az aktuális hangulatom mutatja iránytűként, hogy hova szeretnék menni. A könyv is hangulati mutató és nem földrajzi tagozódás alapján készült, ezért talán picit másabb, mint az átlagos útikönyvek. Most éppen kastélyozok, kastély hegyek tornyosulnak előttem, ahová szeretnék eljutni.

777 kalandos hely olvasható a bakancslistában, miért nem több, vagy kevesebb?

Egyszerű a magyarázat. A kiadó nemzetközi könyve ezer oldalas, ha valaki a kezébe veszi, és elejti, garantált a kislábujj törés. Nagyon nehezen fogható, lapozható, olvasható, bár kétségkívül nagyon látványos, impozáns kötet. Az előkészítés során láttam, hogy 500 címszónál több is belefér a honi bakancslistába, mert Magyarországon rengeteg kaland és élmény található. A 666 a rossz hangzása miatt nem ment, a 888 foglalt már, a 999 esetében meg feltették volna a kérdést, hogy az őrült szerzőnek miképp nem jutott eszébe még egy izgalmas hely e lángoktól ölelt kis országban? Maradt hát a 777.

Végig jártad az összes helyszínt?

Nem. Van olyan hely, ami örök kihívás marad a számomra, mint a Gellért hegy alatti vizes barlangjáratok. Biztos, hogy soha nem fogok lebukni a mélységbe palackkal. Nagyon félek lefelé menni, gyerekkorom óta rettegek a mélységektől. De persze nem lehetett kihagyni azért, amiért parázok a mélytől, attól még másnak érdekes lehet.

A mélytől félsz, de mi van a csúcsokkal?

Legutóbb Essegváron voltam, az ilyen nevű család a középkorban élt. Hallatlanul érdekes várromot jártam be. Hétköznap voltam ott, hatalmas szélben, gondoltam, a kutya nem jár itt ilyen vacak időben. Tényleg egyedül voltam, a harmadik szinten jártam, amikor egy kellemes borízű hang rám szólt, hogy Helló! Kis híján infarktust kaptam, egy másik elszánt várlátogató fényképezett éppen a széttépett magyar zászló árnyékában, így ketten ismerkedtünk a magyar történelemmel akkor és ott.

A majdnem tudományos igényű könyvben mennyire érvényesülhetett a sajátos szótépésed, vagyis mennyire tudtál Kocsis Noémi lenni?

Úgy gondolom kellően. A kalandok, az úticélok adták magukat, a kedélyes, olvasható hangnemet kellett végig megtartanom.

A bejárt helyszínek között mi volt az igazi nagy kaland?

Jaj, mit is emeljek ki? Szeretem az adrenalin fröccsös kihívásokat. Így például szeretek bobozni, a sátoraljaújhelyi két kilométeres bobpálya nagy kihívás, gyereknek, felnőttnek egyaránt. De rengeteg olyan hely volt, ahol az erdőn keresztül a hegy tetejére, vagy az ott látható várfokára érdemes volt felmászni, amikor ezeket megtettem, mind jó emlékek maradtak.

Első „hősöd”, a dajka megjárta a maga útját?

Annak most kis nyugalom van a bakancslistáján. A regény 2013-ban jelent meg, sok helyen járt a világban, fényképezkedett busókkal, Párizsban az Eiffel toronynál, Brüsszelben az Európai Parlamentnél, az övé már lezárt történet.

Piszok eleven gyerekeid hagynak nyugodtan békében alkotni?

Kettő érettségi korban van, van most elfoglaltságuk hát éppen elég. A kicsi meg ádázul legózik, szóval jól elvagyunk egymással…