-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Klasszikusokkal és újdonságokkal vár az új komolyzenei évad Székesfehérváron
A PartiTúra Ifjúsági Hangversenysorozat négy alkalommal, négy időpontban várja a fiatalokat az Alba Regia Szimfonikus Zenekarral.
Elsőként október 8-án Rómeó és Júlia - ahogy Prokofjev látta címmel csendülnek fel a nagy orosz zeneszerző életművének talán legszebb dallamai, majd december 3-án népszerű válogatást hallhatunk Csajkovszkijtól Johann Straussig. 2019 február 5-én Változatok és fúga egy Purcell témára címmel hallhatjuk Benjamin Britten remekművét, amely azzal a céllal született, hogy egy oktatófilm keretén belül mutassa be a gyerekeknek a zenekari hangszereket, azok hangszínét, sajátságait, játszási módjait. A sorozatot 2019 május 3-án a Melodika Project interaktív show-ja zárja. 
Öt hangversenyt, hat szólistát, három vendégkarmestert és egy vendégzenekart hallhatunk a Farkas Ferenc bérletben meghirdetett koncerteken.
A Farkas Ferenc bérlet a 2018/2019-es évadban különlegesen színes, több műfajt átölelő programokat kínál a koncertlátogatóknak. A Csupa romantika műsorán Schubert, Schumann és Prokofjev művei szerepelnek, az újévi koncerten pedig a a mindenkori legjobb filmzenék csendülnek majd fel, olyanok, amelyek Oscar-, Golden Globe-, Grammy- és már rangos díjak tucatjaival öregbítették szerzőik hírnevét. A hangversenysorozatban Két hang, két lélek címmel Rost Andrea és lánya, Harazdy Eszter lép fel, a "Zenekari körkép" a Szombathelyről érkező Savaria Szimfonikus Zenekar estje lesz, a sorozatot pedig Bousfield, a harsonaművész fellépése zárja.
Brájer Éva alpolgármester elmondta, hogy sikerrel szólítják meg komolyzenével a fiatalokat, évről évre több koncertre van igény az ifjúság körében.
„Nagy öröm számunkra, hogy a három évvel ezelőtt megújult ifjúsági hangversenybérlet nagy népszerűségnek örvend. Megtöbbszöröződött a bérletet váltók száma, így az idei évadban négy alkalommal hívják zenei utazásra az általános és középiskolás korosztályt. Ez végtelenül nagy örömet jelent, hiszen ők lesznek majd azok, akik egy-két évtized múlva a Farkas Ferenc hangversenybérlet közönségét adhatják." - tette hozzá az alpolgármester, aki szólt arról is, hogy Fehérváron van egy erős, komolyzenét szerető bázis, aki rendszeresen jár komolyzenei koncertekre. A PartiTúra hangversenysorozattal kapcsolatban szólt arról is, hogy a fiatalokat kicsit lazábban, közvetlenebbül igyekeznek megszólítani, ami sikeres stratégiának bizonyult. 
Major István, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója a Farkas Ferenc bérlet kapcsán arról szólt, hogy szinte mindegyik előadáson megjelenik olyan szólista, vagy karmester, akik a nemzetközi zenei élet élvonalába tartoznak.
Az ifjúsági hangversenybérletről szólva elmondta, hogy tapasztalataik szerint a gyerekeket is meg lehet érinteni komoly témákkal és olyan élményeket lehet adni számukra, amelyekkel közelebb hozható hozzájuk a klasszikus zene. 
Játék a stílusokkal, klasszikus és népzene újragondolva. A Melodika Project három tagja rendhagyó hangszeres felállásban szólaltatja meg a jól ismert dallamokat.
A sajtótájékoztatón részt vettek a Melodika Projekt tagjai is, akik 2019 májusában lépnek majd fel Székesfehérváron. 2016-ban a zenekar elnyerte az amerikai SAVVY Chamber Competition közönségdíját. Fehérváron első ízben lépnek majd színpadra szimfonikus zenekarral kibővített formációban, hogy a magyar népdaloktól Beethovenen át egészen a filmzenékig egy különleges és ezerarcú új produkciót mutassanak be.