-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Kitüntetések a környezetvédelmi világnap alkalmából
A Fejér Megyei Kormányhivatal Környezet- védelmi és Természet- védelmi Főosztály három munkatársa vehetett át kitüntetést a környezetvédelmi világnap alkalmából rendezett központi ünnepségen, Budapesten. Az ENSZ első, „Ember és bioszféra” címet viselő környezetvédelmi világkonferenciáját 1972. júniusában tartották Stockholmban.
2015.06.04. 07:35 |
A Fejér Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály három munkatársa vehetett át kitüntetést a környezetvédelmi világnap alkalmából rendezett központi ünnepségen, Budapesten. Az ENSZ első, „Ember és bioszféra” címet viselő környezetvédelmi világkonferenciáját 1972. júniusában tartották Stockholmban.

A Földművelésügyi Minisztérium szervezésében az idei évben is megrendezték a környezetvédelmi világnapot és a pedagógusnapot. A környezetvédelmi világnap alkalmából a Fejér Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály munkatársai: Kissné Petró Mária részére Környezetünkért Emlékplakettet, Magyar Eszter és Nagy Attila részére Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A kitüntetéseket V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár és Simon Attila István közigazgatási államtitkár nyújtotta át június 2-án, délután, Budapesten.