-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Kiss Mária Éva vehette át az idei Aranylámpás díjat
Ötödik alkalommal rendezték meg a Fejér Megyei Szakdolgozói Napot a Hotel Magyar Király Szállóban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Fejér Megyei Területi Szervezetének rendezésében. Az ünnepségen okleveleket adtak át és sor került az Aranylámpás Díj átadására is, amit idén Kiss Mária Éva, a Szent György Kórház ápolási igazgató-helyettese vehetett át.
2016.09.23. 10:32 |
Ötödik alkalommal rendezték meg a Fejér Megyei Szakdolgozói Napot a Hotel Magyar Király Szállóban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Fejér Megyei Területi Szervezetének rendezésében. Az ünnepségen okleveleket adtak át és sor került az Aranylámpás Díj átadására is, amit idén Kiss Mária Éva, a Szent György Kórház ápolási igazgató-helyettese vehetett át.
A felnőttápolás és gondozás, gyermekápolás és gondozás, sürgősségi ellátás, fogászati ellátás, védőnői ellátás, mozgásterápia és fizioterápia, valamint a közegészségügy és népegészségügy területén dolgozókat várták idén az V. Fejér Megyei Szakdolgozói Napra a Hotel Magyar Király Szállóba. A rendezvény okleveleket adtak át, majd az Aranylámpás Díj átadására is sor került, amelyet idén Kiss Mária Éva, a Szent György Kórház ápolási igazgató-helyettese vehetett át. Délután szakmai előadásokat hallhattak az egészségügyi szakdolgozók.
A rendezvény megnyitóján Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok köszöntötte a megjelenteket, aki kiemelte, hogy Székesfehérvár történelme mellett jelenére is büszke lehet, hiszen dinamikusan fejlődő nagyvárosról van szó. "A legfontosabb azonban, hogy az itt lakó emberek is jól érezzék magukat, ehhez pedig az kell, hogy magas színvonalú szolgáltatásokat kapjanak. A legfontosabb ezen belül az egészségügyi ellátás színvonala. A kórházfejlesztések, rendelőintézetek felújítása fontos lépés, de ez sem ér semmit az egészségügyben dolgozók áldozatos munkája nélkül." - hangsúlyozta Östör Annamária.
Varga Márta, a Humán Szolgáltató Intézet igazgatója köszöntőjében arról szólt, hogy egészségünket akkor kezdjük megbecsülni, amikor már kezd betegséggé formálódni, ezért becsülendő például a védőnők tevékenysége, akik magzati kortól kezükbe veszik a gyerekeink egészségét. A Humán Szolgáltató Intézet igazgatója szólt arról is, hogy az alapellátó szakdolgozók bérfejlesztése a jelen legfontosabb feladata a személyi és tárgyi feltételek biztosítása mellett. Kiemelte, hogy ebben teljes körű partner Székesfehérvár Önkormányzata, amelynek egészségfejlesztési terve országos szinten is példaértékű.
A rendezvényen az egészségügyi szakdolgozók közül oklevelet vehetett át áldozatos munkájáért Bíró Zsoltné, Harangozó Csilla, Kovács Józsefné, Lendváryné Papp Andrea, Lukucza Mónika, Maczó Boglárka, Mercsekné Molnár Gyöngyi, valamint Mocsár Lászlóné is. Az Aranyalámpás díjat az idén Kiss Mária Éva, a Szent György Kórház ápolási igazgató-helyettese vehetett át. Az Aranylámpás Díj a területi szervezet azon tagjának adományozható, aki hívatásának képviseletével az egészség megőrzése, betegségek megelőzése, az ápolás, gondozás, betegellátás területén magas színvonalú, példaértékű munkát végez, valamint a MESZK Fejér Megyei Területi Szervezet feladataiban aktívan részt vesz.



