-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Kisorsolták a lovagokat a Székesfehérvári Királyi Napok III. Szent István Tornájára
A Székesfehérvári Királyi Napok Lovagok Napja programsorozatának részletei ITT találhatók!
A Szent István Király Múzeum augusztus 16-án, szombaton 10 órától folytatja a hagyományteremtő szándékkal útjára indított egész napos, kreatív középkori családi programját, a Lovagok Napját. Ennek keretében rendezik meg a III. Szent István Tornát, amin a városrészeket képviselő lovagok vívnak majd meg egymással.
A sorsolás során eldőlt, hogy Öreghegyet Tompits Gergely, Tóvárost Baranyi Martin, a Belvárost a tavalyi bajnok, Ujvári Ádám, Palotavárost Kristóf Áron, Ráchegyet Bús Astarott, Maroshegyet Soós Barnabás, Felsővárost Pulay Krisztián, Szárazréteket Drobnyák Balázs képviseli, míg a Szent István Király Múzeum színeiben Haraszti Zsigmond küzd meg a lovagi torna bajnoka címért.
Kovács Loránd Olivér, a Szent István Király Múzeum szakmai igazgatója az egész napos rendezvénnyel kapcsolatban elárulta, hogy idén is lesznek látványos, új elemek a Lovagok Napján.
Többek között a korszakra jellemző, különböző harcmodorok, valamint a nehézfegyverzetű harcos és a technikájával dolgozó fegyvermester is összecsap egymással. „A megszokott lovagi küzdelmek és kézműves programok mellett a Szent István Tornával szeretnénk tovább erősíteni a székesfehérvári városrészek lokálpatrióta érzéseit. A rendezvényt folyamatosan fejlesztjük, hogy a fehérváriaknak és az idelátogató vendégeknek évről évre látványos szórakozásban legyen része. A városrészek lakóit pedig arra biztatom, hogy jöjjenek ki szurkolni a lovagjuknak.” – nyilatkozta a szakmai igazgató.
Matuz János, a Szent István Király Múzeum művészeti vezetője elmondta, megpróbálták a 14. századot, a klasszikus páncélos lovagok időszakát és küzdelmeit minél korhűbben ábrázolni. „A Lovagok Napja, és azon belül is a Szent István Torna a múzeumnak az egyik legújabb szakmai, összművészeti programja. Székesfehérvár az elmúlt évtizedben nagyon sok középkori eseményt szervezett már a közönség számára, de a késhegyre menő, vas-vas elleni küzdelem még hiányzott a palettáról. A buhurtok – hogy úgy mondjam – egy középkori, full kontaktos MMA-küzdősportot űznek, ami roppant látványos. A nézők tavaly is ámulattal nézték, ahogy ezek a páncélos harcosok ütik-verik egymást, igazi aréna-hangulat alakult ki a küzdelmek során.” – zárta gondolatait a művészeti vezető.