-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Királyi Játékér – gyermekjátszó táncház az Országzászló téren
Az Alba Regia Táncegyesület Királyi Játéktér programja egyidős a Székesfehérvári Királyi Napokkal.
Majorosné Szabó Veronika, az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola táncpedagógusa elmondta: a program célja, hogy minél több embert szólítsanak meg, és megismertessék a magyar kultúra szépségeit a fiatal résztvevőkkel.
Mint fogalmazott, évről évre szívvel-lélekkel térnek vissza a Királyi Játéktérrel, és örömmel tölti el őket, ha ez az áldozatos munka és felkészültség a gyermekek számára is látható. „A foglalkozás nem feltétlenül a tanulásról szól. A néptánc által olyan készségek és képességek birtokába jutnak a gyerekek, amiket a későbbiekben is nagyon jól tudnak kamatoztatni. A mozgás, a zene, a társas viszonyok, az egymáshoz való kapcsolódás, a fiú-lány szerepek összessége olyan komplex nézetet ad, hogy ha ennek csak egy töredékét átemelik az életükbe, már többek lesznek. Ez nagyon jó útravaló lehet számukra.” – fogalmazott a táncpedagógus, aki hozzátette: ha a foglalkozás által a gyerekek jókedvvel térnek haza, később a gyermek és a szülők közös döntése alapján akár a művészeti iskolában is folytathatják az élményszerzést és tanulást.
Aki hétfőn lemaradt a foglalkozásról, kedden még csatlakozhat, hiszen a Királyi Játéktér augusztus 15-én, kedden 16.00 órától ismét vár mindenkit az Országzászló téren. A részvétel továbbra is ingyenes, esős idő esetén a programot a Zichy ligeti Zenepavilonban rendezik meg.