-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Kinyílt a világ az Alba Regia Szimfonikus Zenekar számára - európai turnéra indultak
Február végén az Opéra d'Avignon színpadán szerepel majd az Alba Regia Szimfonikus Zenekar egy Magyar esttel.
A franciaországi koncerten kiváló magyar szólisták valamint a Virtuózok tévés tehetségkutató 2017-es korcsoportgyőztese és két 2018-as különdíjasa közreműködésével lépnek fel Dinyés Dániel vezetésével. Ezt követően áprilisban, Zürichben, a Tonhalle Maag színpadán három alkalommal láthatják az érdeklődők a fehérvári együttest. A külföldi koncertek kapcsán az Alba Regia Szimfonikus Zenekar fontos partnerre talált az Armel Operafestivalban, velük szoros együttműködésben szervezik fellépéseiket 2018 óta.
Brájer Éva alpolgármester elmondta, a fehérvári közönség igényeinek kiszolgálása mellett legalább olyan fontos az Alba Regia Szimfonikus Zenekar számára, hogy hírnevet szerezzen külföldön az ország és a város számára.
Székesfehérvár alpolgármestere szerint az Armel Operafesztivál különleges produkciókkal jelentkezik, ennek részesévé vált most a fehérvári szimfonikus zenekar is. Az alpolgármester köszönetet mondott az együttműködésért az Armel Produkciónak.
ifj. Major István, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója elmondta, hogy 2018 elején a Moszkvai Városi Balettel együttműködve angliai turnéra indultak, Nottingham (Royal Concert Hall) és Manchester (Palace Theatre) közönsége előtt lépve fel olyan nagyszerű művekkel, mint a Rómeó és Júlia, a Hattyúk tava valamint a Csipkerózsika. Az év végén a lipcsei Gewandhaus színpadán adtak koncertet négy alkalommal Michael Zukernik és Dubóczky Gergely vezetésével. Lipcsében előadták többek között Beethoven IX. szimfóniáját is, ahol Székesfehérvári kórusok - az Alba Regia Vegyeskar és a Primavera Kórus - is közreműködtek.
Dubóczky Gergely karmester a külföldi fellépések kapcsán arról is szólt, hogy a nemzetközi porond magasabb mércét jelent a fejlődő zenekar számára, világhírű koncerttermekben, kiváló akusztika mellett műértő közönség előtt léphetnek fel. "Ezek a koncertek inspirálják, motiválják a muzsikusokat és elképesztő ütemben fejlődik tőlük a zenekar." - hangsúlyozta.
Havas Ágnes, az Armel Operafesztivál alapítója és igazgatója kiemelte, hogy partenereik révén sok olyan lehetőséghez jutnak, hogy a világ legrangosabb operaházaiban és koncerttermeiben szervezhetnek koncerteket. Elmondta, hogy ilyenkor igyekeznek a tehetséges magyar együtteseket bemutatni a világ számára. Hozzátette, hogy ezek között van az az Alba Regia Szimfonikus Zenekar is, amellyel nemcsak szakmailag, hanem emberileg is megtalálták a közös hangot.