Kínai üzletemberekből álló delegáció látogatott Fehérvárra

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének meghívására kedden 16 fős, kínai üzletemberekből álló delegáció látogatott Fehérvárra. A Quingdao-ból érkező vendégek olyan fehérvári vállalkozókkal találkoztak, akik konkrét projektekhez kerestek befektetőket. Quingdao a kelet-kínai Shandong tartomány legfontosabb ipari városa, egyben kereskedelmi központja, kikötője.
2015.01.06. 11:39 |
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének meghívására kedden 16 fős, kínai üzletemberekből álló delegáció látogatott Fehérvárra. A Quingdao-ból érkező vendégek olyan fehérvári vállalkozókkal találkoztak, akik konkrét projektekhez kerestek befektetőket. Quingdao a kelet-kínai Shandong tartomány legfontosabb ipari városa, egyben kereskedelmi központja, kikötője.
Quingdao-t Kína legélhetőbb városának nevezik és minden alkalommal a 10 legfontosabb kínai város között említik, neve kínaiul zöld szigetet jelent. A közel 10 milliós lakosú kínai városból 16 üzletember érkezett Fehérvárra különböző területekről a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének meghívására.
Varga István, a VOSZ Fejér megyei elnöke elmondta, hogy a helyi kormányzat vezetője, cégvezetők, egyetemi tanárok és a kínai kereskedelmi szövetség képviselői is helyet kaptak a delegációban. A cégek között félvezető-gyártó, építőipari cég és világítástechnikával foglalkozó vállalat is van. Fehérvárról 12 vállalkozó vett részt a találkozón, akik konkrét projektekhez kerestek befektetőket. Az Árpád fürdő konferencia termében megrendezett találkozót követően a delegáció fehérvári városnézésen vett részt, majd Budapestre utazott.

Gazdaság

  1. A sportélet és gazdasági háttere

    A rendezvény középpontjában Székesfehérvár és a vármegye sportélete állt. A Sóstói Stadion rendezvénytermében megtartott fórumon a város sportklubjainak vezetői osztották meg gondolataikat egyesületük jelenéről, jövőbeni terveiről, valamint a klubok és a vállalkozók együttműködésében rejlő lehetőségekről. Dr. Cser-Palkovics András a Videoton jövőjéről is szólt.

    2026.06.11.
  2. A FIFA-vbtől a védelmi iparig

    Victor Fedeli, Ontario gazdaságfejlesztési, munkahelyteremtési és kereskedelmi minisztere tett látogatást a Continest székesfehérvári gyárában, ahol a vállalat vezetésével folytatott megbeszéléseken a kanadai-magyar gazdasági kapcsolatok erősítésének lehetőségei, valamint a Continest innovatív összecsukható konténertechnológiájának kanadai alkalmazási lehetőségei kerültek fókuszba.

    2026.06.03.
  3. VOSZ fórum júniusban

    A megyei sportélet gazdasági háttere és a sporttal kapcsolatos tervek lesznek a VOSZ Fejér Vármegyei Szervezete által rendezett harmadik vállalkozói fórum fókuszában. A június 10-én reggel 08.00 órakor kezdődő találkozóra szeretettel várják a vállalkozókat, azonban előzetesen regisztrálni szükséges!

    2026.06.03.
  4. Fejérben is felmérik a mezőgazdaság szerkezetét

    A Központi Statisztikai Hivatal az ország 969 településén végzi el az Agrárium 2026 elnevezésű összeírást, amelynek során Fejér vármegyében közel 2000 gazdálkodó válaszait várják. A KSH szakemberei számítanak a gazdák együttműködésére, a nem kiemelt egyéni gazdaságoknak május 31-ig van lehetőségük az online válaszadásra, ezt követően összeírók keresik fel azokat, akiktől online nem érkezett adat.

    2026.05.27.