Kick-off teadélután a MagNet Bank fehérvári irodájában

Kedden délután rendezte első üzleti szalonját a MagNet Bank. A kick-off teadélutánon Orosz Csaba a Fehérvári Közösségi Pont fiókvezetője mellett Cser-Palkovics András polgármester és Pozsonyi Gábor a MagNet Bank vezérigazgató helyettese köszöntötte a közösségi bank ügyfeleit.
2017.11.07. 19:31 |
Kick-off teadélután a MagNet Bank fehérvári irodájában

Érték alapon bankolni azt jelenti, hogy olyan projektek létrejöttét szeretnénk támogatni banki eszközökkel, melyek szociálisan, gazdaságilag vagy környezetileg hozzátesznek a világunkhoz – mondta Pozsonyi Gábor. A MagNet Bank egyik másik fontos célja, hogy szeretnénk ebben a 21. századi digitális őrületben – kicsit talán szembe is menve ezzel – hangsúlyozni a személyes kapcsolatok fontosságát.

Mint mondta „a bankárkodás a sumérok óta arról szól, hogy két ember egymás szemébe néz és azt ígéri az egyik a másiknak, hogy vissza fogom adni a pénzedet: a betétesnek ezt ígéri a bank, a hitelezésnél pedig fordítva. Lehet akármilyen technológia, de alapvetően erről szól a bankárkodás.”

A teadélutánon a nagyobb ügyfelek mellett fehérvári vállalkozók voltak ott.

A MagNet 23 éves története Budapesthez kötődik és a tavaly decemberben nyitották meg az első vidéki irodát Fehérváron, a város gazdasági mutatóira alapozva. „Budapest után a leggazdagabb magyar város és az ország lelki fővárosa, egy magyar tulajdonú banknak pedig Székesfehérváron jelen kell lennie.”

Fehérvár polgármestere is köszöntötte a megjelenteket és köszönetet mondott azért a banki filozófiáért, amit Fehérváron is képvisel a közösségi bank. „A város fejlődése nem képzelhető el a gazdaság fejlődése nélkül, de biztos vagyok abban, hogy egy 21. századi város nem elképzelhető a közösségi fejlődés nélkül.” - mondta Cser-Palkovics András.

Gazdaság

  1. Vállalkozói és Közösségi nap

    Első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal szervezett Vállalkozói és Közösségi napot a Viantis Üzleti Klub szombaton a Sóstói Stadionban. Az eseményen helyi és környékbeli vállalkozások ismerkedhettek leendő partnereikkel, miközben a kiállítások és izgalmas előadások mellett gyakorlati workshopok is várták a résztvevőket. A vállalkozások képviselőit és a látogatókat dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte.

    2026.10.17.
  2. 40 éves a Kóger Optika

    Fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepelte pénteken Székesfehérvár egyik nagymúltú családi vállalkozása, a Kóger Optika. A Kossuth utcai üzletben a családtagok és barátok jelenlétében tartott vidám hangulatú délutánon felidézték az alapítás történetét, a kezdeti éveket és szó esett arról is, hogy reményeik szerint a következő generáció tovább viszi a családi vállalkozást.

    2026.10.16.
  3. Befizette a város a hozzájárulást

    A mai napon elutalta az Önkormányzat a szolidaritási hozzájárulás utolsó, közel 3,6 milliárdos részletét – adja hírül legfrissebb bejegyzésében dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere a jövő évi kilátásokról is ír, kíváncsian várva a 2027-es állami költségvetés számait, s nem rejtve véka alá, hogy Fehérváron is erősen csökkent a helyi gazdaság teljesítménye.

    2026.10.15.
  4. VOSZ üzleti fórum

    A mostani fórum középpontjában a mesterséges intelligencia vállalati használata és jövőformáló lehetőségei álltak. A Sóstói Stadion rendezvénytermében megtartott fórumon a technológia legégetőbb, legaktuálisabb kérdéseit járták körbe a résztvevők az előadók segítségével, valamint szóba került a vagyonadó és a vállalkozások vízfelhasználásának zöldítése és csökkentése is.

    2026.10.14.