-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Kiállítással és koncertekkel nyit az Öreghegyi Közösségi Ház
Decemberben zárt be az Öreghegyi Közösségi Ház (ÖKH), amely mintegy 70 éve szolgálja már a városrész, a város közművelődését, kulturális életét. Az épületben rekonstrukció kezdődött, amelynek során a földszint teljes villamoshálózatát, a helyiségek padló- és falburkolatát, mennyezetét felújították, megújult a férfimosdó, de a büfé is komplett gépészeti és építészeti átalakuláson ment át.
A változásokat, a megszépült részleteket a közönség március 26-án a Nyitva című rendezvényen láthatja először, a látogatókat 17 órától várják.
A felújításról készített fotók segítségével az „ilyen volt, ilyen lett” élményét is megtapasztalhatják az érdeklődők a helyszíni sétán (és még néhány héten át, hiszen az installációk a helyükön maradnak). Az újranyitás örömére pezsgővel koccinthatnak a házra, amelybe az állandó csoportok, foglalkozások is hamarosan visszaköltöznek, hogy a megszokott környezetben folytassák munkájukat. A pezsgő mellett jóféle öreghegyi borokat is kóstolhatnak az esemény résztvevői.
A megújult épület idei első kiállításán Nánási Pál fotóművész képeit láthatja a közönség. A megnyitó 17.30-kor kezdődik, a kiállítást Ördög Nóra nyitja meg.
A látogatókat 18.30-tól a Kamilka & Pesti Sikk koncertje szórakoztatja. Az együttes két alkotója Kiss Kamilka dalszövegíró, énekes és Lőrincz Ádám, kétszeres Fonogram-díjas zeneszerző, zongorista, akik kiváló zenészekkel karöltve teljesítik ki zenei önmagukat. Hanyag elegancia, izgága női líra, kortalan, ízléses, nívós zenei csemege – jellemzi magát a csapat, amely nevéhez hűen a régi zenés filmek világából, a jazz-pop és a hiphop lezserségéből töltekezve saját ízű, őszinte zenei vallomásait adja elő. Az este fél kilenctől – a Fanta-villa szép emlékű táncos bulijait idézve – a Coco Loco zenekar csípőtekerős, karibi karneváli hangulatú estje zárja, amelyre 1000 forintért válthatnak belépőt az érdeklődők.