-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Kézműves örökségünk - hétvégi kreatív programok a Mesterségek Házában
„Kézműves örökségünk - Palotaváros” címmel szerveznek háromnapos programot a Rác utcai Mesterségek Házában, a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák II. Országos Hétvégéje keretében. Március 27-28-29-én, pénteken, szombaton és vasárnap kézműves mesterek tartanak különféle foglalkozásokat.
2015.03.24. 14:06 |
„Kézműves örökségünk - Palotaváros” címmel szerveznek háromnapos programot a Rác utcai Mesterségek Házában, a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák II. Országos Hétvégéje keretében. Március 27-28-29-én, pénteken, szombaton és vasárnap kézműves mesterek tartanak különféle foglalkozásokat.

A Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák II. Országos Hétvégéjét azzal a céllal rendezik meg, hogy minél szélesebb körben bemutassák a hagyományos kézművessséget őrző és tanító intézményeket, szervezeteket és közösségeket.
Az országos kezdeményezés keretében a M-ART Egyesület tagjai és a Művészetek Háza szakkörvezetői tartanak foglalkozásokat a Rác utca 20. alatti Mesterségek Házában. Március 27-én, pénteken 17.00-20 óra között a hímző és a fafaragó műhely mesterei tartanak foglalkozást. Március 28-án, szombaton 10.00-20.00 óráig a kosárfonó, a csuhékosár-készítő, a szövő és a fazekas mesterek várják az érdeklődőket. Március 29-én, vasárnap 10.00-17.00 óra között a bőrművességgel lehet ismerkedni, illetve 13.00 órától játékkészítő műhelybe invitálják a gyerekeket. Jó idő esetén a házban és az udvaron is zajlanak a foglalkozások. A programokra ingyenes a belépés.